Húsvét III. Vasárnapja – B év



       A középkor elején járunk. Mesterember érkezett egy nagyobb városba, s kihirdette, hogy ügyes kezű munkásokat keres. Számos legény jelentkezett is a felhívásra, hiszen tisztességes bért ígért a leendő segédeknek. Amikor azonban kiosztotta a munkát, többen erősen megdöbbentek a jelentkezők közül. Ugyanis néhányuknak az volt a dolga, hogy szép, nagydarab márványtömböket apró kavicsokká törjenek, zúzzanak össze. A munkások szíve elszorult, amikor látták ezt a pazarlást. A drága, sokat érő márványtömböket így elpusztítani!! Ki érti ezt? Ismét más legényeknek az apró kavicsokat különböző színekkel kellett megfesteni: bíborral, kékkel, ezüsttel, sőt arannyal is. Micsoda pepecselős munka!! Ráadásul semmi értelme! Csak pazarolják ezekre a most már értéktelen kavicsokra a drága festékanyagokat, sőt még a szinte megfizethetetlen aranyfüstöt is! A munkások napokon, heteken át végezték az érthetetlennek tűnő feladatokat, miközben a mestert alig látták. Csak egy-egy órára jött el naponta, hogy ellenőrizze a tevékenységüket és elvigye a már elkészült kavicsokat. Ahogyan lassan hónapokká álltak össze a hetek, a munkások egyre inkább megunták az egyhangú és értelmetlennek tartott munkát. Mind hangosabban és hangosabban lázadoztak, míg végül egy nap ezzel fogadták a mesterembert: „Nem csináljuk tovább! Ennek a munkának semmi értelme! Széttörni a drága márványt, a kavicsokra meg rápazarolni az értékes aranyat és egyéb festékeket! Mire való ez az egész? Adja ki a bérünket, és engedjen minket utunkra!” A mester elmosolyodott, majd odahívta magához a legényeket, és így szólt: „Kövessetek!” Fölvezette őket a város közepén magasodó dombra, ahol éppen a leendő székesegyház épült a korábbi romos kis templom helyett. Felmutatott a székesegyház magasba nyúló homlokzatára, és ezt mondta: „Nézzetek csak fel oda!” A legények szeme előtt csodálatos, nagyszabású kép bontakozott ki. Jézust látták és az apostolokat, amint a város fölött trónolna élénk színű köntösökben, arany glóriával a fejük körül. A kép még nem volt egészen készen, de már tisztán ki lehetett venni az alakokat. Hatalmas állványokon más munkások tevékenykedtek, akik az általuk összetört és megfestett apró kavicsokból rakták össze aprólékos, türelmes munkával a gyönyörű képet. „Íme, ez a mozaik művészet!” – mondta a mester. „Ha ilyen apró, színes kavicsokból rakunk össze egy nagy képet, akkor az rendkívül tartós lesz. Ha csak össze nem dől vagy le nem ég a templom, még sok száz év múlva is gyönyörködhetnek az utódaitok ebben a szép látványban!”