Húsvét VI. Vasárnapja – B év



     Egy filmes stábnak végre sikerült elintéznie, hogy felvételt készíthessen a híres szívspecialista orvos egyik műtétjéről. Az orvos a legveszélyesebb, legaprólékosabb operációkat végezte, az egész világról jöttek hozzá a betegek, és számos reménytelennek tűnő, életveszélyes esetet sikerrel oldott meg. A TV-sek nagy izgalommal készültek a felvételre. Elhelyezkedtek a műtőben, és várták, hogy belépjen a professzor és a segítők csapata. Pár perc múltán meg is érkezett az orvos, bemosakodva a műtéthez. Az operatőr, aki árgus szemmel figyelte és kamerázta minden mozdulatát, megdöbbenve látta, hogy mielőtt kezébe venné a szikét, a híres professzor keresztet vet és elmélyülten imádkozik. Az operatőr nem tudta elrejteni csodálkozását, és így szólt a doktorhoz: „Már ne haragudjon meg, de magáról az a hír járja, hogy a világ egyik legügyesebb, legtapasztaltabb szívspecialistája! Soha nem gondoltam volna, hogy imádságra lenne szüksége egy műtéthez! Ennyire nem bízik önmagában?” A professzor elmosolyodott, és így válaszolt: „Bízom én, amennyire emberben bízni érdemes. Azonban az én munkám nagyon aprólékos és veszélyes. Amikor egy életveszélyben lévő beteg szívét műtöm, soha nem tudom, hol végződik az én szakmai tudásom és ügyességem, és hol kezdődik az Isten hatalma és segítsége. Nem lehet elválasztani egymástól ezt a kettőt, még kisebb jelentőségű dolgokban sem, hát még az emberi élet megmentése esetében!”

      A mai olvasmányban látjuk, hogy már a kereszténység kezdetén, az apostolok igehirdető munkájának legelején is meglepetést okoz az Isten az Ő tanítványainak. Meghívja a hitre azokat is, akikhez az apostolok önmaguktól nem mentek volna el. Leárasztja a Szentlélek ajándékait a pogányokra is, akikről nem tudták volna elképzelni a zsidók közül megtért első keresztények, hogy Isten kiválasztott gyermekei közé kerülhetnek. Péter és társai megtapasztalják, hogy minden elkötelezettségük, lelkesedésük, igyekezetük mellett ők bizony csak eszközök Isten kezében: nem ők a főszereplők, hanem maga Isten működik általuk. Olyan gyümölcsöt terem igehirdető munkájuk, amire ők nem is gondoltak, amit álmukban sem mertek volna feltételezni. Nem hiába olvassuk az evangéliumban is, hogy Jézus ezt mondja leendő apostolainak: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak ki titeket, és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok, maradandó gyümölcsöt.” Ez a gyümölcs mindenestül Isten ajándéka, még ha szükséges is hozzá az emberi közreműködés. A Szentlélek működése kiszámíthatatlan az ember számára, Isten Lelke mindenkor okozhat meglepetéseket, méghozzá pozitív, örömteli meglepetéseket.

     Hányszor és hányszor előfordul, hogy mi emberek aprólékosan megtervezünk valamit, végigvisszük szorgalmasan és következetesen a terveinket, felkészülünk, dolgozunk minden képességünket latba vetve, és mégsem egészen úgy sikerülnek a dolgok, ahogyan elképzeltük. Vagy éppen egészen másképp sikerülnek. Még gyakrabban előfordul ez az emberekkel kapcsolatban, az emberek hitét, istenkapcsolatát illetően. Persze, hogy szükség van emberi közvetítőkre, tanítókra, példaadókra, jó szülőkre, papokra, hitoktatókra – azonban a lényeg mégis Isten és az adott ember között történik, amibe kívülről nem könnyű sem belelátni, sem beleavatkozni. Ha valaki beengedi az életébe az Istent, akkor Isten láthatatlan és titokzatos módon működni kezd. Még ha van is szükség más emberek segítségére, a hit, az elkötelezett keresztény élet mindig az adott személy egyedi válasza marad, amit az Isten neki szóló, személyes meghívására ad. Az evangélium hirdetői sokszor szenvednek a sikertelenség, a kudarc rémétől, mert a rájuk bízott gyerekek vagy felnőttek nem „produkálják” azokat az eredményeket, amiket szerintük fel kellene mutatniuk, vagy legalábbis nem akkor és nem úgy, ahogyan ők várnák. Azonban később, amikor ők már rég elengedték az illetők kezét, valahol mélyen a szívükben mégis visszhangozni kezd, amit Istenről hallottak, amit korábban Tőle kaptak. A Lélek láthatatlan ösztönzésére megérlelődik bennük a gyümölcs, amit az emberi közvetítő látszólag hiába várt. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az ember életével, még inkább az örök életével, üdvösségével kapcsolatban is igaz az, amit a híres professzor mondott a TV-s operatőrnek: „Soha nem tudható, hol végződik a mi szaktudásunk és ügyességünk, hol kezdődik az Isten ereje és segítsége”!