Évközi 11. vasárnap – B év



   Egy nagy ipari konszern tovább szeretett volna terjeszkedni, s ennek érdekében szükségesnek látszott a brazíliai őserdő egy újabb nagy területének kiirtása és beépítése. Csakhogy élt ott egy mindössze néhány száz főből álló indián népcsoport. Őseik módján, a civilizációról szinte mit sem tudva élték napjaikat, elzártan mindentől és mindenkitől. A jogvédők természetesen védelmükbe vették ezt a kis törzset, s felhívták a konszern igazgatótanácsának figyelmét, hogy csak akkor vághatják ki az őserdőt, ha az indiánok jogszerűen eladják nekik ezt a területet, s ők maguk hajlandók máshová áttelepülni. A nagy ipari vállalt vezetői nyeregben érezték magukat: „Na hiszen! Ezek a civilizálatlan vademberek! Csak egyszer lássanak modern gépeket, kényelmes, berendezett házakat, csapból folyó vizet, üzletben megvásárolható élelmiszert! Ők maguk fognak könyörögni, hogy eladhassák a földjüket és beköltözhessenek a városba!” Elhatározták hát, hogy felkeresik az indiánokat és elkápráztatják őket a nyugati technikai vívmányokkal és fogyasztási cikkekkel. Valóban, pár nap múlva le is szállt a társaság vezetőinek magángépe a törzs területén, s az összegyűlő, kíváncsi indiánoknak az igazgatótanács tagjai tolmács segítségével magyarázni kezdték, miért is jöttek. A törzsfőnök és a körülötte csoportosuló vének azonban élénken tiltakoztak az elvándorlás és területük eladása ellen. Erre a fehérek elkezdték kipakolni a gépből a magukkal hozott cikkeket, élelmiszereket, háztartási gépeket. Az indiánok ugyan megbámulták ezeket, de az álláspontjuk nem változott. Akkor elkezdték nekik kifejteni, milyen hatalmas életmódváltozás, milyen nagyszerű kulturális fejlődés várhat rájuk. Olyanok lehetnek, olyasmiket tehetnek, mint a fehér emberek! Még repülhetnek is a levegőben. Ennek illusztrálására felszállították a törzsfőnököt és a véneket a magánrepülőgépre, s néhány kört tettek velük az őserdő felett. A bennszülöttek szenvtelen arccal ülték végig a légi utazást. Amikor pedig leszállt a gép, a törzsfőnök fitymálóan ezt mondta: „Csak ennyi? Hát ez nem nagy valami! Erre a madarak, sőt még a koszos legyek és szúnyogok is képesek!”

     Milyen sokszor nagyra vagyunk, mi emberek, a teljesítményinkkel, építkezéseinkkel, technikai vívmányainkkal. Természetesen van ennek alapja, hiszen az emberi értelem, ügyesség, szervezőkészség valóban rendkívüli dolgokra képes. Azonban ha jól belegondolunk, mindez még mindig legföljebb szánalmas utánzása a természetben már évezredek óta jelenlévő csodáknak, szépségeknek, amelyekhez az embernek alkotó módon nincs semmi köze. Igen, Isten csodálatos világa, nagyszerű teremtményei messze fölözik az ember minden ügyességét, okosságát, kiváló képességét. Vajon miért nem figyelünk föl mégis sokszor ezekre a természeti csodákra? Azért, mert megszoktuk őket. Állandóan körülöttünk vannak, s ezért hétköznapivá váltak. Kicsinek, jelentéktelennek tűnnek.

    Jézus ilyen megszokott, hétköznapi, jelentéktelennek tűnő természeti képeket használ akkor, amikor Isten Országáról beszél. Nem a hatalom, az erőszak, a lenyűgöző emberi birodalmak képeit sorakoztatja föl. Nem hasonlítja Isten Országát a dicsőséges és hódító Római Birodalomhoz. Nem hasonlítja az egyiptomi piramisokhoz, vagy az alexandriai fároszhoz, egyetlen egyhez sem az ókori világ nagy emberi csodái közül. A földbe hullott magról beszél, amely kicsírázik és termést hoz. A mustármagról, amely kicsiny ugyan, de nagy fává terebélyesedik. A kovászról, amely megkeleszti a tésztát, stb. stb. Szokatlan képek a végtelen Istennel kapcsolatban! Mennyire hajlamosak vagyunk, mi emberek ma is arra, hogy csak ott és abban lássuk meg Isten jelenlétét, működését, ahol és amiben természetfölötti események, lenyűgöző csodák, szokatlan, hatalmas jelenségek nyilvánulnak meg. Isten legyen lehengerlő! Legyen legyőzhetetlen, végtelenül erős és ellenállhatatlan! Az Ő országa pedig legyen hatalmas és dicsőséges, mindent és mindenkit maga alá gyűrő! Azonban Isten nem ezt a módszert választja: Ő kicsinek tűnik, visszafogottnak, művei sokszor jelentéktelennek, hétköznapinak. Azonban ez semmit nem von le abból az igazságból, hogy az Ő országa fog győzedelmeskedni, mindennél és mindenkinél hatalmasabbnak, erősebbnek, elpusztíthatatlannak, sőt örökkévalónak mutatkozni. Hány és hány győzhetetlennek tűnő emberi birodalom vált már semmivé! Mennyi lenyűgöző emberi alkotás vált porrá és hamuvá! A mező füve azonban még mindig zöldell, az elvetett mag kikel, előbújik a kis virág a legáthatolhatatlanabbnak tűnő betondzsungel közepén is. Isten egyszerű, megszokott, hétköznapi teremtményei tartósabbnak és erősebbnek mutatkoznak a nagy emberi építményeknél.

    Ne ijedjünk hát meg attól, hogy Isten olykor gyengének látszik, a jó ügye látszólag sokszor vesztésre áll! Isten Országa kicsiny és egyszerű bár, de legyőzhetetlen, eltaposhatatlan, és végül mindenképp diadalt arat!