Évközi V. vasárnap – A év



     Egy fiatal fiú egy kovácsműhelyben inaskodva ügyesen kitanulta a kovácsmesterség minden csínját-bínját. Bámulatosan tudta formálni a vasat a kalapáccsal és a fogóval, egészen aprólékos munkákat is pontosan és figyelmesen végzett. Amikor végre felszabadult, és elhelyezkedett egy távoli városban kovácsként, mégsem tudott érvényesülni. Minden képessége csődöt mondott, ugyanis egy lényegtelennek tűnő, mégis nélkülözhetetlen dolgot nem tanult meg: nem tudott tüzet gyújtani.

    A modern ember megszokta, hogy ha sötétedik, akkor mindössze annyit kell tennie, hogy megnyom egy kapcsolót, és máris fényár önti el a szobát, az egész lakást, vagy éppen a város utcáit, tereit. Ha sótlan az étel, akkor csak kinyújtja a kezét a sótartóért, vagy felnyúl a polcra egy zacskóért, és máris ízessé válik, ami ízetlen. Azonban nem volt ez mindig így! Jézus korában, sőt még másfél évezreddel később is a só az egyik legkeresettebb, legdrágább kereskedelmi terméknek számított. Óriási vámokat vetettek ki rá, a sókitermelés és értékesítés monopóliuma a középkori királyságok egyik leggazdagabb bevétele volt. A tűz, a világosság csiholása sem volt egyszerű feladat. Nem véletlenül kapott Szent István király törvényeiben is felmentést a vasárnapi misehallgatás alól az, aki a családból a tüzet őrizte. Bizony, ezek a számunkra oly könnyen elérhető, természetes dolgok, mint a só és a világosság, az emberiség történelmének legnagyobb részében nem is voltak olyan egyszerűen előteremthetők. Amennyire nélkülözhetetlenek voltak az emberek számára, olyannyira meg kellett küzdeni a megszerzésükért.

Ebben a történelmi háttérben válik jobban érthetővé Jézus példázata a Hegyi Beszédben, amikor azt mondja tanítványairól, hogy „Ti vagytok a Föld sója …. Ti vagytok a világ világossága!” Két olyan dologhoz hasonlítja az embert, ami nélkülözhetetlenül fontos, ami nélkül ma is szinte lehetetlenné válna az élet. Ugyanakkor azért is ezt a két dolgot emeli ki, mert a nélkülözhetetlenségük mellett akkoriban ezek rendkívüli értéknek számítottak, nem voltak olyan könnyedén hozzáférhetők, mint ma. Meg kellett küzdeni értük. Ha azonban a só ízét veszti, ha a világosságot elrejtik, akkor értelmetlen a létük. Feleslegessé, szemétté válnak, semmit nem lehet többé kezdeni velük. A világegyetem létezőinek többsége ilyen: egy bizonyos létébe írt céllal, rendeltetéssel rendelkezik, és ha azt nem valósítja meg, nem teljesíti be, akkor valójában értéktelen, fölösleges. Még az olyan rendkívül értékes és nélkülözhetetlen holmik is, mint a só és a világító fáklyák, lámpák, azonnal értéktelenné válnak, ha megszűnnek azok lenni, amik. Jézus példázata nagyon szemléletes, azonban alkalmazható az emberre is?? Mert a Mester bizony éppen rólunk, emberekről beszél! Márpedig az ember azért nem pusztán egy dologra képes! Nagyon is sokféle értelmet adhat az életének, sokféle célt kitűzhet maga elé. Tény és való azonban, hogy ezeknek egyáltalán nem mindegyike boldogító, sőt még csak nem is igazán emberhez méltó! Igenis, a rendkívül sokoldalú embernek is van egy legfontosabb, leglényegesebb küldetése, ami azzá teszi, ami! Egy legfontosabb jellemző, ami emberségünk lényegét adja. Érdemes elgondolkodni azon, hogy mi lehet ez! Főként egy olyan társadalomban, amelyben csaknem minden harmadik fiatal lány műkörmös vagy kozmetikus akar lenni, minden harmadik fiú focista vagy valami egyéb ünnepelt sportoló. Távol álljon tőlem, hogy ezeket a szakmákat vagy tevékenységeket lenézzem, de vajon tényleg igaz lenne, hogy ezek jelentenék az ember életének lényegét, az emberi személy csúcsteljesítményét? Mi adja az emberi élet igazi ízét, valódi fényét? A Biblia szerint az, hogy az ember az egyetlen, akit Isten a saját képére és hasonlatosságára teremtett. Arcunk kell, hogy tükrözzön valamit Isten arcából, életünk Isten életéből. Isten életének lényege pedig a szeretet-egység a Szentháromságban, a teljes odaadás és elfogadás a szeretetben. Bármit is csinál az ember, ha életéből hiányzik az odaadó, önfeláldozó szeretet, akkor ízetlenné válnak a mindennapjai. Fényét veszti minden tette, sikere, eredménye. Nem lesz igazán boldog, és másokat sem tud boldogítani. Kérjük Isten Szentlelkét, hogy soha ne hiányozzon életünkből ez az igazi íz és világosság!