Évközi 23. vasárnap – B év



    A szülők egy alkalommal meglepődve látták, hogy négyéves kislányuk egy nagy, fekete sztk-s szemüvegkeretben pózol a szoba közepén. „Hát te? Talán szemüveges szeretnél lenni?” – kérdezte mosolyogva az anyuka. „A keret már megvan!” – csacsogta a kislány. „Már csak be kell üvegeznetek. De nem ám akármilyen üveg jó bele! Pont olyan kell, mint a nagymamának van!” „Nem lesz az neked egy kicsit erős?” – kérdezte az apuka is, a meglehetősen gyengén látó nagymama szódásüveg vastagságú szemüveglencséire gondolva. „Nem! Nekem pont olyan szemüveg kell, mint a nagymamáé!” – erősködött a kislány. „Ő ugyanis mindig mindenkiben meglátja vele a jót!”

    „Csupa jót tett! A süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké.” – olvassuk Jézusról a mai evangéliumban. Ha az ember valamelyik fontos érzékszerve, a szeme, füle, vagy éppen a nyelve nem működik, vagy csak részlegesen működik, rendkívül korlátozottnak érezheti magát. Mintha gúzsba lenne kötözve, nem tud igazán sem tájékozódni, sem kibontakozni. Ezért Jézus gyógyító szeretete, amellyel a vakoknak visszaadja a látás képességét, a süketeknek a hallást, a némáknak a beszéd lehetőségét, valóban felér egy-egy rendkívüli szabadítással. Azonban hiába lát az ember, ha nem képes „meglátni”, hiába hall, ha nem képes „meghallani” vagy még inkább „meghallgatni”! Hiába beszél, ha csak fecseg össze-vissza, és nem kommunikál. Az ember legfontosabb érzékszerve valójában a szíve! És itt a szív alatt nem a mai általános gondolkodásnak megfelelő érzelmi központot értjük csupán, hanem a bibliai fogalomnak megfelelően az ember egészének „értékközpontját”, ahol az értelmi megértés és az akarati döntés is születik. A szív az értékrend, az erkölcsi meggondolás és döntés szimbóluma.

   Jézus az evangéliumban megrója a farizeusokat és írástudókat, akik közül sokan úgy gondolják és azt is mondják, hogy látnak, pedig valójában vakok. Mert néznek ugyan, de a lényeget képtelenek észrevenni. Az igazságot nem tudják meglátni. A mi társadalmunkban is nagyon sokan vannak – és olykor mi is bizonyára köztük vagyunk – akik használják ugyan érzékszerveiket, de valójában nagyon is rászorulnak a krisztusi gyógyításra, megnyitásra, megszabadításra!