Évközi VI. vasárnap – A év



     Két szerzetes nővér dolgozott egy kórházban betegápolóként, több más, családos nővérrel együtt. A két apáca jóval többet volt benn a kórházban, a betegek mellett, mint világi társaik. Sokat túlóráztak, a kötelezően előírtnál sokkal többet tettek a szenvedőkért. Nem csak ápolták őket, hanem beszélgettek is velük, vigasztalták őket. Együtt imádkoztak azokkal, akik vallásosak voltak, a feléjük is óhatatlanul elhangzó sértéseket, durvaságokat türelmesebben viselték. Egy alkalommal, amikor épp egy kis nyugalmuk volt, több társukkal együtt bent kávézgattak a nővérszobában. Egyik új kolléganőjük nagyot sóhajtva megszólalt: „Mennyivel könnyebb is Önöknek! Nincsen családjuk, nincsenek máshol kötelezettségeik! Én meg, ha itt lejár a munkaidőm, rohanhatok bevásárolni, azután haza vacsorát főzni, ellenőrizni, hogy a gyerekek megcsinálták-e a leckét, nem is beszélve a csekkek befizetéséről és az egyéb feladatokról! Bizony, az önök élete sokkal egyszerűbb!” A két apáca összenézett, majd elmosolyodtak és élénken bólogatni kezdtek. „Igen, ezt mi is így gondoljuk.” – mondta egyikük. „Csak az a nagyon furcsa számunkra, hogy manapság mégis olyan rettentő kevesen választják ezt a könnyebb és egyszerűbb életet.” – fűzte hozzá a másikuk.

A parancsok, szabályok betartása nem éppen szimpatikus gondolat és életforma a felvilágosult, individualizmustól megfertőzött ember számára. Divatos lenézni, leszólni a parancskövető életstílust, illetve hősnek tekinteni azt, aki szembemegy a szabályokkal, a bevett normákkal. Okosabbnak, bátrabbnak, élelmesebbnek és sikeresebbnek tünteti fel a közgondolkodás azokat az embereket, akik kitörnek a bevett szokások, a leírt törvények kötelékeiből. Talán nehezen hihető első hallásra, de a kereszténység számára nem is olyan idegen ez a magatartás! Bármilyen furcsa, Jézus maga is ilyen volt, és erre biztatja követőit, tanítványait is! Nem mindig és mindenben tartotta be a törvény leírt betűjét, s ezzel sokszor ki is váltotta a farizeusok, írástudók rosszallását. Jézus akkor egy lázadó lenne? Egy törvényszegő, aki erre csábítja hallgatóit is? Nem! Ugyanis Jézus és a mellette magukat elkötelező emberek nem lefelé lépik át a parancsok által húzott határt, hanem fölfelé! Nem kevesebbet tesznek annál, amit a törvény előír, hanem többet. Így a parancsok valójában nem veszítik érvényüket, nem dőlnek meg, hanem éppen az a cél valósul meg tökéletesebben, amire a parancsok megtartása is irányul! Erről beszél a Mester a Hegyi Beszédben, amikor azt mondja, hogy „nem eltörölni jöttem a törvényt, hanem tökéletessé tenni.”

    A szabályok mindig a kötelező minimumot írják elő, azt, amit „törvénybe kell foglalni, hogy mindenkinek be kelljen tartania”. Azt az éppen elegendőt, ami nélkül zavarossá, nehézzé, sokszor élhetetlenné válna az élet. Izrael törvényei a pusztai vándorlás négy évtizedes folyamatában, érlelődésében alakultak ki. Amikor Izrael népe a hosszú-hosszú egymásra utaltság, összezártság idején saját bőrén tapasztalta meg, hogy mik azok az alapelvek, amelyeket mindenkinek be kell tartania, hogy a közösség békében, nyugalomban fennmaradhasson és gyarapodhasson. A normális, ésszerű törvények betartása épp ezért nem is lehetetlenül nehéz: alapvetően mindenki képes rá, még ha sokszor nem is egyszerű, vagy áldozatot is kér tőlünk. Erről hallottunk ma az Olvasmányban, amikor azt olvastuk, hogy „Módodban áll, hogy megtartsd a parancsokat, megvan a hatalmad arra, hogy hűséges légy!” Igen, az igazságtalan és értelmetlen törvények kivételével – mert azért ilyenek is akadhatnak – az ember képes arra, hogy megtartsa a parancsokat. Amikor ezek ellen lázad, amikor lefelé lépi át a törvények által húzott határt, akkor egyáltalán nem hős, hanem éppen alulmúlja önmagát! Nem valamiféle jobb irányba tör utat, hanem éppen a saját pusztulásán és az egész közösség rombolásán fáradozik. Amikor az általánosan elfogadott normák céljai ellen harcol valaki, akkor nem erős, hanem gyönge, és másokat is gyöngíteni fog! Ezt látjuk abban a fájdalmas folyamatban, ahogyan az egyre többször semmibe vett korábbi szabályok, törvények lassan elhalnak, és az erkölcsi mérce mind mélyebbre süllyed a társadalomban. Nem valami jobb, valami több születik, hanem összeomlik egy érték, aminek a helyébe nem áll semmi!

    Lehet azt mondani, hogy én nem úgy élem meg a vallásosságomat, hogy eljárok vasárnaponként misére: de akkor hogyan? Mit állít az illető a helyére? Miben áll az a jobb, mélyebb kapcsolat, amit Istennel megél? Lehet azt mondani, hogy a hagyományos házasságkötés az csak egy papír, nem szükséges a szeretet megmutatásához és megéléséhez. Azonban a házassággal meg nem pecsételt kapcsolatok jobbak, tartósabbak lettek? Jobban kielégítik az ember családi életre irányuló szükségleteit? Több gyermek születik belőlük? Nagyobb biztonságban vannak a gyermekek az ilyen viszonyok között? A statisztikai adatok ennek éppen az ellenkezőjét mutatják. Egy-egy parancs áthágása lefelé soha nem építi az embert és az emberi közösséget. Ha a kötelező minimumot sem teljesítjük, akkor lassan feladjuk minden értékünket, közösen elért eredményünket. Valójában a „halált választjuk az élet helyett!” Ha már annyira zavarnak bennünket a törvények által szabott határok, akkor lépjük át azokat felfelé! Ha szűknek érezzük a korlátokat, akkor tegyünk többet, jobbat, mint amiket a szabályok előírnak! Jézus és a szentek erre mutatnak példát. Ez a Hegyi beszéd szelleme, ez a Nyolc boldogság üzenete! Igen, légy elég bátor és elég erős ahhoz, hogy ne maradj meg a törvények kiszabta korlátok között, de nem rombolj, hanem építs! Ne kevesebbet tégy, hanem többet! Ezzel nem teszed érvénytelenné az önmagában értelmes és célszerű törvényt, hanem még inkább szolgálod, elősegíted annak az értéknek a kibontakozását, aminek védelmében a törvény is született!