Évközi 27. vasárnap – B év



    A király legidősebb fia egy pék leányába szeretett bele. Véletlenül pillantotta meg egyik városi sétája során, és rajta felejtette a szemét. Gyönyörűnek találta a lányt, aki bájos mosollyal kínálgatta apjának péksüteményeit a piacon. A palotájába hívatta a lányt, elbeszélgetett vele, és látta, hogy nem csak szép, hanem okos és illedelmes is. Egyre többször hívatta el magához, és ő is sokszor felkereste apjának lisztporos műhelyében. Végül a herceg bejelentette apjának: feleségül veszem ezt a kis pékleányt. A király ugyan megrökönyödött, de nem akarta a fiának kedvét szegni. Ezért vonakodva bár, de beleegyezett a házasságba. Néhány hónap múlva azonban egy nagyszerű szövetség megkötésére nyílt lehetőség a szomszédos ország uralkodóházával. Ehhez azonban házasságot kellett volna kötnie a király legidősebb fiának a másik király leányával. Az apa most követelni kezdte a fiától, hogy bontsa fel előző házasságát, küldje el alacsony származású feleségét a palotából, s vegye el a szomszéd király lányát! Ezt kívánja a birodalom érdeke. A fiú sokáig ellenkezett, de végül nem bírta már az állandó nyomást. Egy este bejelentette feleségének az apja döntését: „Kedvesem! Tiszta szívből szeretlek és örökké szeretni foglak. Azonban trónörökös hercegként nekem kötelezettségeim vannak a népem felé. Dinasztikus házasságot kell kötnöm, rangban hozzám illő hercegkisasszonnyal! Kénytelen vagyok elküldeni téged. Holnap csomagolj össze! Ami a szívednek a legkedvesebb, magaddal viheted a palotából. Este azonban vissza kell térned apád házába.” A fiatal feleség szomorú szívvel pakolni kezdett. Este azonban, amikor utolsó közös vacsorájukhoz leültek, a férje borospoharába csempészett egy csipetnyi álomport. Amikor a herceg hirtelen elaludt, egy zsákba tette, s a szolgákkal a zsákot is szekérre rakatta. Másnap reggel a királyfi a lisztporos pékműhelyben ébredt. Csodálkozva tekintett körül, eleinte azt sem tudta, hol van. A reggeli napsugárban azonban a felesége arca mosolygott rá: „Azt mondtad nekem, magammal hozhatom a palotából azt, ami a szívemnek a legkedvesebb. Számomra te vagy a legkedvesebb!” A herceg annyira meghatódott asszonya ragaszkodásától, hogy elhatározta, inkább lemond a trónról, semmint hogy a feleségéről kelljen lemondania.

     Isten egész gyönyörű, teremtett világa kevés Ádám számára ahhoz, hogy ne érezze egyedül magát a világmindenségben. Még az Istennel való személyes, bensőséges kapcsolata mellett is hiányzik neki valami …. helyesebben valaki. A Biblia így fogalmazza ezt meg: „Ádám azonban nem talált magához illő segítőtársat.” Nagyon mély értelmű az, amit ezek után Isten cselekszik. Nem úgy teremti meg az asszonyt, mint annak előtte Ádámot, összegyúrva a Föld porából és orrába lehelve az élet leheletét. Nem: a másik ember megteremtéséhez már magának az első embernek a testét használja fel. Mély álmot bocsát Ádámra, és kiveszi egyik oldalbordáját és abból formálja meg az asszonyt.

     Az, hogy Ádám mélyen alszik, miközben Isten az ő társát megteremti, azt jelenti elsősorban, hogy Éva meglepetés lesz Ádám számára: Isten ajándéka, akinek a megalkotásába nem szólhat bele. Nem adhat instrukciókat Istennek, hogy milyen is legyen majd az asszony. Nem az ő kívánságai dominálnak, hanem Isten ajándékozó szeretetének műve lesz Éva. Milyen jó lenne, ha ma is elsősorban Isten ajándékát látnák egymásban a házastársak, és nem az lenne csupán a fő szempont, hogy a másik mennyire felel meg az én aktuális elvárásaimnak!

    A másik fontos bibliai kép az asszony teremtésénél, hogy ő csont lesz Ádám csontjából és hús az ő húsából: vagyis valamiképpen egy vele.

      Ez az egység több, mint egyenrangúság. Az egyenrangú felek – akár személyek, akár csoportok vagy országok – egyáltalán nem biztos, hogy egymás javát akarják. Sokszor inkább sakkban tartják, fenyegetik egymást. Az egyenrangú felek sokszor féltékenyek egymásra, és egymás fölé növekedni törekszenek. Szörnyű lenne az, ha férfi és nő egysége a házasságban csak egyenrangúságot jelentene. Ez ugyanis – bár szükséges és természetes követelmény - mégsem igazi egység. Nem feltétlenül fakad belőle együttműködés.

     A „csont az én csontomból és hús az én húsomból” ugyanakkor több, helyesebben más, mint az egyformaság. Szörnyű tévút, amikor a nők az egyformaság kiharcolásában látják a férfival való egységük kulcsát!! Voltak olyan ideológiák, amelyek ezt a hamis utat javasolják: tedd azt, amit a férfi, végezd ugyanazt a munkát, öltözz úgy, viselkedj úgy, mint a férfi, keress annyit, mint a férfi stb. stb. Többek között ennek hatására napjaink Európájában iszonytató módon megnövekedett a lányos fiúk és a fiús lányok aránya. Vajon boldogabbak lettek tőle a párkapcsolatok? Nem, inkább azt látjuk, hogy férfiak és nők, fiúk és lányok egyre inkább elveszítik az egymáshoz való vonzódás izgalmát?

    Nem, férfi és nő egysége a teremtésben ennél sokkal mélyebb egység: a lét egysége, melynek alapja és lényege a szeretet, valamint egymás kölcsönös kiegészítése. Az egyformaság éppen lerombolja ezt a kölcsönös kiegészítést.

   A férj és a feleség egymáshoz tartozását normál esetben nem kellene „megparancsolni”: ez lenne a természetes! Erre hívja fel a figyelmet Jézus a tanítványok kérdésével kapcsolatban a Teremtés Könyvének idézésével. „Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” Jézus itt nem egy nehezen teljesíthető parancsot ad, hanem visszautal a teremtés rendjére, magának az emberi természetnek egyik legmélyebb vágyára és az arra adott isteni válaszra. Mennyire jó lenne, ha felismernénk a szívünk mélyén, milyen sokat is kaphatunk az Isten akarata szerinti házasságtól, és hogy ezt semmiféle más kapcsolat nem tudja pótolni, helyettesíteni!