Advent III. vasárnapja – C év



      Egy afrikai falucska kis agyagtemplomában épp a felajánláshoz érkeztek a szentmisében. A perselyadományok összegyűjtésére egy nagy gyékénykosár járt körbe a hívek között. Volt a tömegben egy kis néger fiúcska, aki hiábakotorászott volna a zsebeiben perselypénzért, hiszen a rongyain még zsebek sem voltak, nemhogy pénze lett volna. Egyre nagyobb aggodalommal nézte a közeledő kosarat: ő mit ajándékozzon a jó Istennek?? Egyszer csak felcsillant a szeme: hát persze, megvan! Amikor odaért hozzá a gyékénykosár, szépen letette a földre, és összekuporodva beleült a kosárba. „Én magam leszek az adomány a jó Istennek, önmagamnál úgyse tudnék nagyobbat adni!”

      Advent III. vasárnapja az öröm vasárnapja. Az örömről ezekben a hetekben elsősorban az ajándék jut eszünkbe. Az ajándék, amit öröm adni és öröm kapni egyaránt. Az ajándékozás a karácsonyi készület és az ünnep egyik szerves összetevője. Sajnos azonban nagyobbrészt eltorzult ennek eredeti értelme. Gyakoriak az előre kialkudott és megbeszélt „ajándékok”, kínosan ügyelve arra, hogy nehogy kevesebbet érőt adjak, mint kaptam. Elégedetlenkedünk, ha nem azt kapjuk, vagy nem akkorát, mint amire számítottunk. Sokan hiteleket vesznek fel, hogy valójában szükségtelen, sokszor káros holmikkal halmozzák el családtagjaikat stb. Ez már egy elanyagiasodott gondolkodás és életmód, a fogyasztói szemlélet következménye. Azonban az öröm, amit az ajándék adás-kapás okoz, mégis egyre csökken. Miért? Azért, mert igazából maga az emberi személy az ajándék. Ha az, akitől kapom az ajándékot, nem ajándék a számomra, akkor a tőle kapott holmit sem tudom igazán értékelni. Mint ahogy az én ajándékomnak sem tud igazán örülni az, aki nekem nem tud örülni. Nem elég, ha az embernek vannak bizonyos kiváló tulajdonságai vagy képességei, mint a ma bálványozott sztároknak. Pl. jó énekes vagy jó sportoló. Szükséges, hogy az egész életünket szívesen megossza velünk valaki, hogy szeressenek a közelünkben lenni, hogy szerethetők legyünk, vagyis ajándékká tudjunk lenni mások számára minden pillanatban.

    Ajándékká azonban csak akkor tudunk lenni, ha elhisszük magunkról, hogy értékesek vagyunk, hogy lehetséges jót látni bennünk. Ez nem is olyan egyszerű! Sokan súlyos önértékelési zavarokkal küzdenek. A hit, az Istennel való személyes közösség sokat segít ebben. A mai olvasmányban azt látjuk, hogy Isten „nagy örömmel örül” az ő népének. Nem azért, mert annyira tökéletes, mert annyira megérdemli, hanem azért mert szereti, mert fontos számára. Isten így örül minden gyermekének, aki keresi Őt, aki elfogadja a feléje kinyújtott kezet! Ha hiszek Istenben, akkor hiszem, hogy Isten öröktől fogva akart, személyesen szeretett teremtménye, gyermeke vagyok, márpedig Isten nem gyárt selejtet!Hiszem azt is, hogy Isten képére alkotott személy vagyok: egyedi és megismételhetetlen. Hiszem, hogy az életem örök, és Isten segítségével a teljességre a Mennyek Országában fogok eljutni. Épp ezért a földi életem korlátai, hibái csak ideiglenesek. Hiszek abban is, hogy ha bűnöket követek el, akkor Isten kész mindig megbocsátani és lehetőséget adni az újrakezdésre.

 

  1. Hogyan lehetünk ajándékká? Jó emberré, szerethetővé?

 

         Az emberré lett Jézus AZ AJÁNDÉK, az igazán jó ember. Minél inkább Őrá akarunk hasonlítani, annál inkább ajándékká, szerethető, jó emberré leszünk.

Jézus követése a szeretetparancs útján történik. Mi mindent jelent ez konkrétan?

- Az alapvető bizalom és őszinteség megelőlegezése, még ha ez kihasználhatóvá is tesz, csalódásokkal is jár. A nyitottság, amellyel kész vagyok mind teljesebben megosztani magam, ugyanakkor megismerni és befogadni másokat.

- Hűség, hosszú távú kitartás a közösségi kapcsolatban - megpróbáltatások között is.

- A kreativitás, amellyel be akarom adni a “részem” a közösség életébe, képességeimmel, munkámmal, adottságaimmal gazdagítani akarom.

- A jónak az észrevétele és szóvá tétele: a világban, az eseményekben, a másik emberben. Ugyanakkor minél kevesebb panaszkodás, főleg egyéni apróságok miatt. (Hiszti!)

  • Megbocsátásra való készség. A személyes közösségekben fáj legjobban a megbántás, de itt ronthat legtöbbet a meg nem bocsátás.
  • Hibáink elismerése. Tudni bocsánatot kérni.

- Segítőkészség, áldozatkészség. „Ha a szeretetből elhagyjuk a szenvedést, semmi sem marad belőle.”

           Az „ajándékká vált”, szerethető ember lát másokat is annak.

Önmagunk elfogadása alapvető feltétele annak, hogy másokat is el tudjunk fogadni. Ha igyekszem a szeretetben ajándékká válni mások számára, az nemcsak nekik jó. Nekem is jó, mert könnyebben tudok szeretni, ajándéknak megélni másokat.