Advent IV. vasárnapja – C év



    „Elegem van már abból, hogy mindenki elvárásainak megfeleljek!” – kiabált a kamaszlány az anyukájának. „Mindenki csak ugráltat: csináld ezt, csináld azt, tanuld meg ezt, tanuld meg azt! Belefáradtam, túl sok ez nekem! Miért nem csinálhatom végre csak azt, amit én akarok? Az iskolában is állandóan megy a nyösztetés, és sokszor még ti sem hagytok nekem békét itthon! Nem akarok magamra venni ennyi kötelességet, nem akarok mindig, mindenkinek csak szót fogadni! Mire jó az nekem?”

     Édesanyja szó nélkül kiment a kamrába. Három kisebb lábast hozott be, s azokba vizet eresztve mindegyiket feltette a tűzre. Majd újabb fordulóval egy sárgarépát, egy tojást és egy kanálnyi kávét hozott. Miután a víz felforrt mindhárom lábasban, egyikbe a répát, másikba a tojást tette, a harmadikba pedig beleszórta a kávét. Rövid idő után odahívta a lányát, és a forró vízből kiemelve eléje tette a répát, a tojást és a kávét. „Kóstold meg őket, és mondd el, milyennek találod.” A lány a répát puhának ítélte, a tojást keménynek, amikor pedig a zamatos kávét megkóstolta, elmosolyodott. „Mit akarsz nekem mondani ezzel?” – kérdezte az édesanyját. „Látod, mindhárom dolgot ugyanannak a megpróbáltatásnak tettem ki: forró vízbe vetettem őket.” – felelte az anyuka. „A kemény répa megpuhult tőle. A folyékony tojás megkeményedett. A kávé azonban engedte, hogy a forró víz átalakítsa, és kihozza belőle finom ízét, zamatát. Az élet mindnyájunkat sok, kemény megpróbáltatás elé állít, kislányom! Azonban hogy ezek hogyan hatnak ránk, az nagyban függ tőlünk is. A nehéz elvárásokkal szemben az ember megpuhulhat, és mások azt csinálhatnak vele, amit akarnak. Meg is keményítheti a szívét, ellenállhat minden külső behatásnak, de akkor könnyen egyedül marad. Azonban viselkedhet úgy is, mint a kávé: együttműködik azokkal, akik jót akarnak neki, és átalakulhat, gazdagodhat, jobbá, értékesebbé lehet.”

      Advent negyedik vasárnapján arról hallunk mind a szentleckében, mind az evangéliumban, hogy Isten terveinek megvalósulásához elengedhetetlen az emberi együttműködés, az Atya akaratának engedelmes elfogadása, követése. A Zsidókhoz írt levél szerint Isten többre értékeli az engedelmességet, mint az ember által felajánlott áldozatokat. Egyrészt ugyanis Istennek nincs szüksége az égő vagy egyéb áldozatokra, másrészt pedig a felajánlott áldozatok az emberről szólnak, nem Istenről. Mi választjuk meg és mutatjuk be az áldozatokat, legtöbbször olyasmit, amiről könnyen le tudunk mondani. Amikor azonban engedelmeskedünk, akkor nem mi szabjuk meg, hogy mit akarunk tenni, miről mondunk le, mekkora terhet veszünk magunkra. Az engedelmességben más valaki akaratának vetjük alá magunkat, nem mi dirigálunk, nem mi irányítunk. Ez nehezebb, mint feláldozni valamit, amit mi választunk, felvállalni valami tettet, amit mi határozunk el. A szentlecke arra hívja fel a figyelmünket, hogy maga az emberré lett Fiú, Jézus Krisztus is engedelmeskedett az Atyának: „Elmegyek, hogy teljesítsem akaratodat.” Azt is tudjuk a szenvedéstörténetből, hogy számára sem volt ez mindig könnyű és problémamentes. A mai evangélium pedig Máriát állítja elénk, aki igent mondva Isten akaratára a Megváltó édesanyja lesz. Érdekes összefüggésben találkozunk Mária engedelmességével: olyan összefüggésben, amit a mai társadalom embere igen nehezen tudna feltételezni. Tudniillik a hitből fakadó engedelmesség Mária boldogságának kiváltó oka lesz: „Boldog vagy, mert hittél annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neked!” Az emberré lett Krisztus és az ember Mária engedelmessége nélkül Isten megváltó műve nem valósulhatott volna meg. Az emberiség üdvössége, az én üdvösségem múlott az Ő igenjükön.

    Jézus és Szűz Mária engedelmessége azonban nem szolgai engedelmesség, amit félelem vagy valami érdek (pl. bér) mozgat. Jézus többször is összehasonlítja az evangéliumban a béres magatartását a fiú magatartásával, illetve a szolga engedelmességét az igaz barátéval. Isten nem szolgáiként, hanem gyermekeiként, fiaiként és barátaiként tekint ránk. A fiú nem tesz kevesebbet a béresnél az apjáért. A barát nem tesz kevesebbet a szolgánál a barátjáért – azonban egészen más lelkülettel teszi! Az Isten ígéreteiben való hit, az Atya iránti bizalom, a szeretet a kulcsa a szívből jövő engedelmességnek. Ebben mutatott példát Jézus és Mária, erre hív meg minket is Advent negyedik vasárnapjának üzenete. Az Isten akaratában, a szeretet követelményeiben való engedelmes helytállás nem könnyű. Belepuhulhatunk az engedelmességbe úgy, mint a répa: megpuhulhatunk, könnyen alakíthatókká lehetünk félelemből vagy érdekből, de ez nem tesz bennünket értékesebbé és boldogabbá. Keménykedhetünk is Isten akaratával szemben, hiszen ma úgyis ez a divatos magatartás: szembeszállni minden felsőbb akarattal, elutasítani mindazt, amit mások akarnak véghezvinni általunk. Ez a keménység sem válik azonban a javunkra, és másoknak szintén nem használ semmit. Viselkedhetünk azonban úgy is, mint a kávé: belesimulunk Isten terveibe, engedjük átalakítani magunkat, egész életünket az Ő szerető akarata által, és ezzel saját boldogságunkat is előmozdítjuk, kihozzuk magunkból a legjobbat, amit lehet, s egyben másoknak is az üdvösségét szolgáljuk.