Karácsony ünnepe



      Az első alkalommal hatéves volt, amikor meglátta a zöld kaput. Egy hosszú, rozoga fal kellős közepén állt. Lenyomta a kilincset, belépett és egy csodálatosan szép kertben találta magát. Órákig játszott a tisztásokon, a fák és virágok között, hallgatva a madarak énekét, rácsodálkozva a szebbnél-szebb, szelíd állatokra. Amikor kilépett a kapun, vissza a szürke városba, szinte azonnal visszavágyott a kertbe. Azonban amikor megfordult, a kapu már nem volt ott. Hiába mesélte el otthon lelkendezve az élményét, senki nem hitt neki. Ő maga is kételkedni kezdett, hogy nem hogy álmodott-e csupán? Eltelt tíz év, amikor újra hirtelen meglátta a falat és a kaput, amit azóta sem felejtett el. Megmerevedett a kapu előtt és hatalmas vágyat érzett, hogy belépjen. Akkor azonban már ő volt az iskola eminens tanulója. Nem, nem késhet el az iskolából! Majd hazafelé benéz a kertbe. Továbbsietett az iskolába. Hazafelé azonban nem találta meg a kaput, még a falat sem. Ismét évek teltek el. Épp az egyik legfontosabb egyetemi záróvizsgájára igyekezett, amikor hirtelen ismét ott állt előtte a fal és a kapu. Jaj, éppen most! – sóhajtott fel. Nem, nem lehet! Le kell tennem ezt a vizsgát. Azzal szinte erőszakkal elfordította a fejét a kapuról. A vizsga sikerült, s utána még sok-sok minden. Az egykori fiú sikeres ügyvéd lett, majd a város egyik képviselője, aki a polgármesteri címre is pályázott. A kert utáni vágyakozás azonban nem szűnt meg a szívében. Egy nap, hosszú évek után, hirtelen újra meglátta a falat és a kaput. Csakhogy éppen befolyásos politikusok társaságában sétálgatott. Nem, nem! Őrültnek néznék, ha most hirtelen belépne a kertbe és eltűnne! Ezt nem kockáztathatja meg! Fájó szívvel ellépett a kapu előtt. Ahogy egyre idősebb lett, mindjobban vágyakozott a kert után. Sikerei, amiket az életben elért, meg sem közelítették annak az egykori, gyermekkori élménynek a szépségét, örömét. Élete utolsó évtizedeiben végül mindent feladott, és semmi másra nem pazarolta az idejét, minthogy azt a falat és azt a kaput keresse. Hiába járta azonban naphosszat a várost egyre nehezülő, egyre fáradtabb léptekkel, a kaput nem találta meg soha többé.

        A karácsony napja, főleg ha valóban Jézus születésének ünneplését jelenti számunkra, mindig olyan egy kicsit, mintha nem is ebben a világban élnénk, mint ha elhagynánk egy rövid időre ezt a rohanó, tülekedő, hangos és szürke földi életet. Egész más hangulatú ez a nap, valahogy békésebb, nyugalmasabb, szeretetteljesebb és boldogabb. Legalábbis ilyen emlékek élnek bennünk róla, amikor a fárasztó hétköznapokból, a küzdelmekkel és csalódásokkal teli, ünneptelen időszakokból „visszanosztalgiázunk” egy kissé. És a valóság tényleg ez: karácsony ünnepén megnyílik az Ég, és az Isten Fia elhozza a Földre a Mennyország üzenetét. Amikor az ember kisgyermekként éli meg a karácsonyt, szinte mindig bepillantást nyer a Mennyországba. Ezért várja olyan szívrepesve évről-évre! Valami több ez, mint az ajándék miatti izgalom, hiszen ajándékot máskor is kap. Olyasmit élünk át, amit valóban csak a kis Jézustól kaphatunk: Isten Országának örömét, békéjét, szeretetét. Azonban sajnos az is gyakori tapasztalat, hogy az emberek többsége, ahogy telnek-múlnak az évek, egyre ritkábban képes megtapasztalni ezt a hangulatot, átélni ezt a varázst, sajnos még karácsonykor is! Fájdalmasan próbálják felidézni a régi, porral betemetett érzéseket, szavakat, tetteket, de valahogy sehogyan sem akar sikerülni! Vajon miért? Azért, mert a karácsony elmúltával szinte semmit sem viszünk tovább a hétköznapokba abból, amit akkor kaptunk. A karácsonyfa körül imádkozunk, szent énekeket énekelünk közösen, de az év többi napján még egyénileg sem szakít időt a legtöbb ember az imára, nemhogy a családjával együtt! Karácsonykor elmegyünk közösen az éjféli misére, de az év többi vasárnapján vagy ünnepnapján eszünk ágában sincs betérni a templomba Istennel találkozni. Karácsonykor megbocsátjuk egymás kisebb-nagyobb gyengéit, de az év többi napján leüvöltjük ezen botlásokért a másik fejét. Karácsonykor egy picit leállunk a rohanással, és időt szánunk egymásra. Máskor azonban foghegyről odavetett szavaknál többre nem telik, szaladunk a dolgunk után látástól vakulásig! Karácsonykor átéljük annak örömét, hogy valamit adhatunk embertársainknak, a szürke hétköznapokon azonban állandóan az a kérdés forog bennünk: „Nekem ez mire jó? Mi lesz belőle a hasznom? Nekem mi jut belőle?”

      Ne csodálkozzunk hát azon, hogy elveszítjük az Isten kertjébe nyíló kaput, ha alig-alig lépünk be rajta életünk során! Pedig karácsonykor nem azért nyílt meg az ég, hogy újra becsukódjon! Isten nagy ajándéka, az emberré lett Krisztus itt maradt velünk. Vele valóban elérkezett hozzánk az Isten Országa. Ha akarjuk, nap mint nap felüdülhetünk „Isten  kertjében”. Ehhez azonban nem szabad elfordítanunk a fejünket, ha megpillantjuk a kaput. Nem szabad bezárnunk a fülünket és a szívünket, ha meghalljuk a hívó szót! Az angyalok kara hiába zengte volna a Mennyország dicsőségét a pásztoroknak, ha ők nem lettek volna hajlandók felkelni, otthagyni bárányaikat, elindulni és felkeresni a jászolban fekvő Megváltót. A napkeleti csillagot sokan látták a bölcseken kívül is, talán a jelentését is megfejtették, mégiscsak néhányan indultak el, hogy otthagyva biztonságos, meleg otthonukat hosszú vándorlás után megtalálják a nagy Királyt, az Isten Fiát. Isten Fia a világba jött, övéi közé. Övéi azonban nem fogadták be. Csak akik befogadták, azok élhetik át Isten gyermekeinek örömét.

      Ha ezen a karácsonyon – talán csak halványan, messziről is, de megpillantjuk azt a bizonyos „zöld kaput”, ne menjünk el mellette! Lépjünk be, és amennyire csak lehet, maradjunk meg ebben a kertben, a Mennyország vonzásában! Ha az imádságban érezzük Isten közelségét, imádkozzunk holnap és holnapután is! Ha a szentmisén megnyílik a szívünk Isten felé, jöjjünk el máskor is! Ha a családtagjainkhoz, munkatársainkhoz képesek vagyunk türelmesek és kedvesek lenni, gyakoroljuk ezt a türelmet és kedvességet más napokon is! Ha így teszünk, akkor, ha nem is mindig egyforma intenzitással, de érezni fogjuk az ünnep hangulatát, az Istentől kapott igazi életörömet egész év során!