Szilveszter, Újév



      Egy asszony felkereste a párkapcsolati tanácsadót. „El akarok válni!” – kiabálta magából kikelve. „A lehető legtöbb és legnagyobb fájdalmat akarom okozni a férjemnek, ami csak elképzelhető!” A tanácsadó ezt válaszolta: „Akkor menjen haza, és dicsérje agyba-főbe a férjét! Mondjon mindig jót róla, ne hagyja jó szó nélkül a legkisebb pozitív megmozdulását sem! És ha aztán már elhiszi, hogy Ön nagyon szereti őt, hogy már mozdulni sem tudna nélküle – na akkor hagyja ott és adja be a válókeresetet! Higgye el, így tudja a legmélyebben megsebezni!” Az asszony hazament. Néhány hónap múlva újra visszajött, és elújságolta: „Mindent úgy tettem, ahogyan Ön tanácsolta. Mindenért megdicsértem a férjemet, csupa szépet és jót mondtam róla! Szinte repes örömében.” „Na akkor most váljon el!” – biztatta a tanácsadó. „Elválni? Dehogyis válok el! Fülig beleszerettem!” – mondta mosolyogva az asszony.

       Néhány napja olvastam egy elgondolkodtató mondatot: „Mindenki annyi jót kap az élettől, amennyit hajlandó észrevenni belőle.” Természetesen kisarkított, szépített gondolat ez, hiszen az élet azért nem ennyire fekete-fehér. Azonban tény, hogy sokkal több jót és szépet kapunk a mindennapokban, mint amennyit észreveszünk, tudatosítunk, és főleg megköszönünk belőlük! A mögöttünk maradó évben is biztosan nem kevés okot, alkalmat talált az emberek többsége a panaszkodásra, az önsajnálatra! Mennyi munka, küszködés – milyen kevés pénzért! Mennyi megbántás, szurkálódás, emberi feszültség, vita, veszekedés! Mennyi betegség, testi-lelki fájdalom! Valószínűleg nehéznek, gondterhesnek tartaná a legtöbb honfitársunk az elmúló esztendőt, s ugyanígy félelemmel és bizonytalankodva tekint a most kezdődő újévre is. Persze hazugság lenne azt állítani, hogy minden alap nélkül! Valóban sok helyen vannak feszültségek, háborúk. Egyáltalán nem csengett még le a menekültválság, ingatag alapokon áll a gazdasági helyzet is stb. stb. Azonban mégis – nagyon sok jó dolog történt mindannyiunkkal az elmúlt évben, amit talán észre sem vettünk. Emberek, akik kedvesek voltak hozzánk, segítettek nekünk. Családtagok, barátok, akik hűségesen kitartottak mellettünk! Volt munkánk, amiből fenn tudtuk tartani magunkat, szeretteinket. Nem estünk komolyabb betegségbe, vagy felgyógyultunk belőle. Vannak gyermekeink, akik örömet lopnak a mindennapjainkba stb. stb. Azonban ha állandóan csak a rosszat vesszük észre és tesszük szóvá, vagyis ha mindig panaszkodunk és szapuljuk az életet, az embereket, akkor vakká tesszük magunkat a jó észrevételére!

        Különbség van a rossz, nehéz dolgok tárgyilagos előadása és a folyamatos panaszkodás között. Akiből mindig ömlik a panasz, az akadályozza saját magát a gyógyulásban, a helyzet megoldásában. Mindig a fájdalom, a rossz következmény körül forog, újra és újra azon rágódik. Ezzel megakadályozza önmagát abban is, hogy észrevegye az életében előforduló pozitívumokat és örömöket. Másrészt pedig embertársait is keseríti, félelemmel, sokszor indokolatlan méretű aggódással tölti el. Inkább próbáljuk meg ebben az előttünk álló évben a jót keresni az életünkben, és ne mulasszuk el kimondani sem azt! Vagyis dicsérjük meg az emberekben azt, ami jó bennük, amit helyesen tettek! Meséljük el embertársainknak azt a szépet, örömtelit, ami adódott a mindennapokban. Lássuk meg a kudarcokban, a megpróbáltatásokban is a lehetőséget a tanulásra, a fejlődésre! Ne rágódjunk állandóan a rajtunk esett sérelmeken, hanem a pápa által meghirdetett Irgalmasság Évében igyekezzünk megbocsátani, felülemelkedni a megbántásokon! Ha inkább dicsérünk, semmint szitkozódunk, ha inkább a jóról beszélünk, semmint panaszkodunk, akkor „beleszerethetünk” a most kezdődő évbe, annak minden nehézségével, terhével együtt! Kérjük ehhez annak a Krisztusnak a segítségét is, Aki megváltani jött bennünket minden rossztól, és Aki azt akarja, hogy örömünk teljes legyen a szeretetben!