Évközi III. vasárnap – C év



    Egy buzgón vallásos és fegyelmezett férfi elhatározta, hogy a Nagyböjt egész ideje alatt napnyugtáig sem ételt, sem italt nem vesz magához. Valóban hősiesen állta is a maga vállalta önmegtartóztatást. Érezte, hogy Isten számára kedves a fogadalma, mert minden este, amikor feltekintett az égre, a falu melletti magas hegy fölött egy ragyogó fényes csillag jelent meg. Ez a csillag úgy mosolygott le rá, mintha Isten elégedett, nevető arca lenne. Egy alkalommal, már túl a Nagyböjt közepén, a férfinak el kellett kísérnie az egyik szomszéd kisfiút a hegyen túlra, be a városba. Hosszú, több órás út volt ez, meredek kaptatón át. Már reggel neki is indultak. A meredek ösvény, a megerőltető kapaszkodás miatt gyorsan megszomjaztak. A férfi persze nem ivott egy kortyot sem, de a lihegő kisfiút minden pihenőnél biztatta: „Igyál, fiam!” A gyerek azonban mindig azt válaszolta: „Csak ha te is iszol!” A férfi aggódva látta, hogy a kisfiú egyre jobban kitikkad. Tépelődött, kínlódott, hiszen nem akarta megszegni fogadalmát. Azonban a szenvedő gyereket sem bírta látni. Ezért hát mégis ivott néhány kortyot, s megnyugodva látta, hogy a fiú is oltja a szomját. Este, amikor hazaért, eleinte nem merte fölemelni a tekintetét a hegy fölé. Attól félt, nem látja meg többé a csillagot, hiszen nem tartott ki amellett, amit Istennek ígért. Amikor egy idő múlva mégiscsak felpillantott, csodálkozva látta, hogy két ragyogó csillag fénylik a hegycsúcs fölött.

     Sokan gondolják, hogy alapvetően könnyebb, egyszerűbb az embernek egyedül élni, dolgozni, bármit is csinálni! Legalábbis a napjainkban egyre gyakoribb individuális életmód és magatartásmód ezt sugallja. A másik ember csak zavar. Mindig a gond van vele. Másképp gondolja, másképp csinálja, bénább, ügyetlenebb mint én! Még nem tudja, amit kellene. Nem elég kitartó, vagy épp mindent elsiet stb. stb. Jobb egyedül dolgozni, mert úgyse tudja senki olyan tökéletesen megcsinálni, mint én! Még imádkozni, Istenben hinni is jobb egyedül. Senki nem szól bele a hitembe, az erkölcsi életembe, nem kényszerít olyan szertartásokra, amiket én nem akarok! Nem kell a másik ömlengéseit, panaszait hallgatnom, a bűnein, hibáin botránkoznom! Nem húz vissza, nem ad rossz példát stb. Azonban a mai szentlecke egyértelműen elénk tárja, hogy Istennek nem kedves az ilyen egyénieskedő életforma és vallásosság! Méghozzá azért nem, mert a szeretet Istene számára nem az ember egyéni tökéletessége, kicsiszolt képességei a fontosak elsősorban, hanem az, hogy ezeket hogyan használja mások javára, vagyis hogyan szeret! A sok tagból álló egyetlen test, melynek sokféle tagja mind együttműködik az egész javára: ez Jézus álma az egyházról, az egész emberiségről! Az egyedül végzett munka lehet gyorsabb, tökéletesebb, mint a közös tevékenység, mégis sokkal kevésbé hatékony! Nem adja meg a lehetőséget a fejlődésre, tanulásra másoknak. Hiányzik belőle a közös teljesítmény öröme, a személyes gazdagodás. Nem is beszélve arról, hogy ki fogja folytatni, ha én kidőlök a sorból! Az egyedül megélt vallásosság, imaélet szintén nem lehet soha olyan tökéletes és kedves Isten előtt, mint a közösen gyakorolt hit, a közös imádság! A másik felkarolása, szerető segítése kedvesebb Isten előtt, mint az egyénileg gyakorolt önmegtagadások. Hiába alakítok én ki magamban nagyszerűbbnél nagyszerűbb tulajdonságokat, erényeket, ha ezeket nem kamatoztatom mások javára, akkor semmit sem érnek, ahogyan Pál szeretethimnuszából is tudjuk! A mai evangéliumban Jézus a saját küldetéséről, annak lényegéről beszél. Nem azt mondja, hogy csak azért küldte őt az atya, hogy példát mutasson erkölcsi tökéletességből. Hogy különféle elmélkedés- és imamódokat tanítson. Természetesen ezeket is tette. Azonban amikor a küldetéséről vall, mégis ilyen szavakat használ: Azért küldött, „hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hogy meggyógyítsam a megtört szívűeket, hogy megnyissam a vakok szemét, szabadulást hozzak a foglyoknak.” Vagyis Jézus számára is az áldozatkész segítségnyújtás, az elesettekkel való közösségvállalás volt a legfontosabb. Ne zárkózzunk hát el embertársaink elől! Még ha sokszor nyugodtabb, látszólag könnyebb is lenne az életünk mások nélkül, higgyük el, hogy csak a szeretet közösségében lehet értelmes és boldog!