Nagyböjt I. vasárnapja – C év



    Két fiatal fiú lépett be egy szigorú szerzetesrendbe, s néhány hetes ismerkedés után megkezdték a noviciátust, vagyis a jelölt időt. Ilyenkor különösen is nehéz lemondások, önmegtagadások elé állították a szerzetes elöljárók a jelölteket, hogy kipróbálják állhatatosságukat. Minden pénteken egy kis kenyéren és vízen kellett böjtölniük. A két fiú szerzetesi cellája – talán nem véletlenül – épp a konyhával szemben lett kialakítva. Egyik pénteken nagy ünnepi sütés-főzés volt a konyhában: szombaton és vasárnap ugyanis a rendalapítót ünnepelték, így finomabbnál finomabb ételek elkészítésébe kezdtek már az előző napokban. Süteményeket sütöttek, sülteket forgattak nyárson, az egész folyosó finom illatok felhőjébe burkolózott. A novíciusok pedig rágcsálták a száraz kenyeret, kortyolták hozzá a vizet, mindössze néhány méterre a sok ízletes eledeltől. Bizony, korgó gyomorral feküdtek le. Egyiküket ez egyáltalán nem zavarta. Amúgy sem volt jó étvágyú, rá se gondolt a húsokra és a süteményekre. A másikuk azonban nagyon sokat kínlódott azon a napon, és a rá következő éjszaka. Nem aludt szinte egy percet sem. A lába szinte állandóan vitte volna a szemközti ajtóhoz, be a konyhába, legalább néhány gyors falatot nyelni a finomságokból! Buzgó, állhatatos imádsággal igyekezett újra és újra elterelni a figyelmét éhségéről. Másnap reggel, amikor a szerzetesi elöljárójuknak beszámoltak az elmúlt napról, az megkérdezte őket arról is, hogyan viselték a tegnapi böjtöt. A fiú, akin nem uralkodott el a kívánság, büszkén számolt be róla, hogy ő bizony rá se gondolt a finom ételekre. Őt nem érintette meg a jó illat, a jobbnál jobb fogások látványa. A másik jelölt pedig őszintén elmondta, hogy ő viszont nagyon sokat szenvedett. Alig-alig bírt uralkodni magán, csak nagyon nehezen tudott másra gondolni, és egyedül a buzgó imádság, az isteni segítség révén tudta megállni, hogy ne rontson neki az ételhalmaznak. Az előző fiú gúnyosan mosolygott, amíg ezeket a szavakat hallgatta. Nem is állta meg, hogy megjegyzést ne tegyen gyengének vélt társára: „Látod, én mennyivel erősebb vagyok nálad!” A szerzetes elöljáró azonban megcsóválta a fejét, és ezt mondta a hencegő novíciusnak. „Fiam, jobb lett volna, ha csendben maradsz! Számodra valójában nem jelentett kísértést a sok finom hús és sütemény, hiszen egyáltalán nem vágyakoztál rájuk! Nem kellett legyőznöd magadban semmiféle kívánságot, hiszen nem is bukkant föl benned! A társad azonban igazán hősies győzelmet aratott! Őt nagyon is megkísértette a vágy, hogy megszegje a böjtöt, azonban erőt vett a kísértésen, és állhatatos maradt.”

      Nagyböjt I. vasárnapjának evangéliuma azt mondja Jézusról, hogy „megkísértette Őt a Sátán”. Könnyű lenne azt képzelnünk a három leírt eseménysorról, hogy Jézus csípőből, minden nehézség nélkül utasította vissza a Sátán próbálkozásait. Végülis Isten volt, így nyilván egyáltalán nem érintették meg a Sátán által felkínált értékek: az étel az éhezés kellős közepén, a népszerűség, a hatalom és gazdagság. Azonban ha ezek nem jelentettek volna mást, csak egy-egy Jézus elé odatolt lehetőséget, amikre azonban Ő oda se pillantott, nemhogy kívánság ébredt volna benne irántuk, akkor igaz lenne-e a kijelentés, amit pedig kezdettől fogva vallunk, hogy Jézus VALÓBAN kísértést szenvedett? Nem, akkor nem lenne igaz. Bármilyen furcsának, szinte szentségtörőnek tűnik ez a megállapítás, mégis el kell fogadnunk, hogy Jézus számára nem volt teljesen közömbös a Sátán kínálmánya! Emberi természete valóban éhezett a kenyérre a 40 napos böjt után! Valóban fel lehetett ébreszteni benne az emberi vágyakozást a siker, a népszerűség, illetve a hatalom, az uralkodás után. Csakis akkor mondhatjuk, hogy Jézus valóban kísértést szenvedett, ha ezeket a vágyakat, kívánságokat ténylegesen le kellett győznie önmagában. Bizony, Jézus emberségéhez ez is hozzátartozott: nem kevésbé megdöbbentő ez, mint az a tény, hogy Jézus, az Isten Fia valóságosan szenvedett és meghalt a keresztfán! Ráadásul azt is olvassuk a mai evangéliumi szakasz végén, hogy „egy időre elhagyta Őt a Sátán”. Vagyis később is voltak kísértései, megpróbáltatásai. Ha az evangélium további részeit olvassuk, akkor ezt magunk is láthatjuk. Nem a népszerűség vagy a hatalom vonzása volt-e az, amikor Jézust a kenyérszaporítás után királlyá akarták tenni, vagy Jeruzsálembe a Messiás királynak kijáró ünneplés közepette vonult be virágvasárnap? Nem az isteni, csodatévő hatalom saját érdekében való használatára csábította-e az a lehetőség, hogy akár 12 ezred angyalt hívjon segítségül ellenségei ellen, vagy hogy leszálljon a keresztről szenvedései közepette? Igen, Jézust egész földi élete során többször is kísértette a Sátán ugyanezekkel a fogásokkal: fordítsa a maga javára isteni erejét, csodatévő képességeit! Szerezzen hatalmat lenyűgöző tanításával, csodatetteivel! Kényszerítse szolgálatára az embereket, akikkel végül is azt tehet, amit akar! Ne engedje, hogy legyőzzék, hogy eltapossák, ne tűrje, hogy szenvednie, meghalnia kelljen! Jézus azonban mindig legyűrte önmagában ezeket a kísértéseket, a nagyobb jót, a magasabb értéket választva: az Atya iránti szeretetet és hűséget, az emberek érdekében vállalt megváltó odaadást! Jézus kísértése, szenvedése nagyon is valóságos volt, csak így lehet a megváltásunk is valóságos.

    Számunkra sem az olyan lehetőségek, az olyan bűnre vezető alkalmak jelentik a kísértést, amik meg sem érintenek minket. Ha valamire nem vágyakozunk, ha nem ébreszthető fel bennünk valamilyen bűnös kívánság egy-egy dologgal kapcsolatban, akkor az valójában nem kísértés. Ott nincs mit legyőzni, nincs min felülkerekedni. Azonban higgyük el, a Sátán ismeri a mi gyenge oldalainkat! Tudja ő, hogy milyen területen, milyen vágyakat kell ébresztgetnie bennünk ahhoz, hogy igazán gyötrelmes helyzetekbe kerüljünk! Meg is ragadja ezeket a gyengeségeinket! Ezeket a nehéz, igazi kísértéseket mi is csak akkor tudjuk legyőzni, ha valami magasabb értékre, nagyobb jóra még inkább vágyakozunk, mint a Sátán által felkínált kisebb értékekre! Jézus is azzal válaszol a Sátán kísértéseire, hogy mindig emlékezteti arra, mit kíván az Atya! Az Írás, amelyből Isten szava szól, nagyobb értékre irányítja rá a figyelmünket, mint amit a Sátán kínálgat. Kérjük a kísértésekben mindig győztes Krisztust, hogy a bűnös vágyaink eluralkodása közepette mindig vetítse szemünk elé azt a teljesebb jót, amit Isten kínál nekünk, és amit elveszíthetünk, ha hallgatunk az ördög ösztönzéseire!