Nagyböjt I. vasárnapja – A év



    A gazdag kereskedő felesége kora reggel kilépett a házuk kapuján. Alig indult el a város központja felé, egy kiálló nagy kőben megbotlott, és teljes hosszában elvágódott a kemény kövekkel, kavicsokkal kirakott úton. Az arcát is összetörte, de még inkább elkeserítette a biztos tudat, hogy nagyon beverte a hasát. Állapotos volt ugyanis, már a harmadik hónapban járt. A cselédek óbégatva szaladtak össze, hogy felemeljék az asszonyt és bevigyék a szobájába. „Szóljatok a férjemnek!” – suttogta a szerencsétlen nő akadozó lélegzettel. A kereskedő azonban hallotta a cselédek jajveszékelését, és már sietett is a felesége szobája felé. Amikor látta, hogy mi történt, odakiáltott az egyik szolgának: „Orvost! Hívjatok orvost, de gyorsan!” Az orvos hosszan vizsgálgatta az asszonyt, azután így szólt a szorongó házaspárhoz: „Itt bizony bármi megtörténhet. Lehet, hogy idétlen nyomorultat fog szülni, sőt, talán halva születik a baba. Az is meglehet azonban, hogy egészséges gyermeket hoz a világra, asszonyom. „Ez nekünk nem elég! Bizonyosságot akarunk!” –kiabált a kereskedő kivörösödve. Az orvos azonban csak széttárta a kezét: „Azt Istennél keressék! Ő látja a láthatatlant is. Én nem tudok többet mondani.” A házaspár még hosszan nézett egymásra némán a szoba félhomályában. A férj végre megszólalt rekedten: „Ismerek egy asszonyt, innen néhány utcányira. Reginának hívják! Ő meg tud szabadítani a terhességedtől! Sok megesett lányon, magányos asszonyon segített már!” „Csak nem képzeled??” – zokogott föl a felesége. Már négy gyermekünket temettük el korábban. Ezzel meg egyenesen az angyalcsinálóhoz küldenél?? Soha!” A férfi keserűen csóválta a fejét. „Nem vállalhatunk ekkora kockázatot! Te is láttad az árvaházban azt a sok beteg, idétlen gyereket, akiket odavittek! Ezt a sorsot szánnád neki? Nem is beszélve arról, hogy ránk nézve mekkora szégyen lenne egy ilyen nyomorult gyerek!” Az asszony nem tudott válaszolni a torkában lévő gombóc miatt. A férje kisietett a szobából. Ezek után napokig csak kerülgették egymást, egyetlen szót sem szóltak egymáshoz. Ahogy azonban teltek, múltak a hetek, a kereskedő mind gyakrabban tett föl a feleségének mindössze egyetlen rövid kérdést: „Mikor mész már el hozzá?” Az asszony ilyenkor mindig elmenekült a közeléből, hasára szorítva a kezét. Azonban a kérdés továbbra is ott visszhangzott a fejében. Végül egy nap elhatározta, hogy mégiscsak felkeresi azt a Reginát. Szorongva lépett be a házába. Ronda, öreg boszorkányra számított, de egy viszonylag fiatal, szép nő fogadta: „Vártalak már!” – mondta neki halkan. „Ne félj, jobb lesz így!” – folytatta, amikor látta az asszony kétségbeesett arcát. „Én is szültem egy vízfejű gyermeket, teljesen belerokkantam lelkileg! Akkor határoztam el, hogy segítek, akinek csak tudok. Gyere velem a belső szobába!” A kereskedő felesége gépiesen követte a nőt. „Vetkőzz le, és ülj bele abba a dézsába!” – mutatott Regina egy melegvizes kádra. A kereskedő felesége már elkezdte kigombolni a ruháját, amikor megakadt a szeme a kád köré készített szörnyűséges szerszámokon. Egész testében megborzongott. Megrázta a fejét, visszagombolta a ruháját és szó nélkül kisietett a házból. Néhány hónap múlva egészséges fiúgyermeknek adott életet. A fiúcska a keresztségben a William nevet kapta. Családi neve helyére pedig ez került az anyakönyvbe: Shakespeare.

     A sátáni kísértésnek csak az egyik oldala az, hogy az elérendő valóságot, a felkínált valamit, amit a bűn révén meg lehetne szerezni, jónak, szépnek, csillogónak, kívánatosnak tünteti fel. A másik oldala azonban az, hogy a jelen helyzetet, az éppen aktuális viszonyainkat meg szörnyűbbnek, nehezebbnek, kilátástalanabbnak, szegényesebbnek mutatja, mint amilyen valójában. Az ördögi kísértés valahogy mindig így hangzik: „Nézd, milyen szegény és nyomorult vagy! Nézd, milyen magányos és boldogtalan vagy! Nézd, milyen beteg és kiszolgáltatott vagy! Nézd, mennyire becsaptak, kihasználtak! Látod, milyen bajok vesznek körül? Látod, hogy mennyire ideje lenne valami jobbnak az életedben? Hát ezért, igen ezért vedd el a másét, ezért hagyd el a társaidat, ezért légy hűtlen te is, ezért vetesd el a magzatodat, add be otthonba a beteg szüleidet! Ezért hagyd ott a munkahelyed, a családodat, ezért hazudj, légy becstelen te is stb. stb!Valami rossz vesz körül, amivel elégedetlen vagy! Nézd, én jobbat, többet, megoldást kínálok neked!” Igen ám, csakhogy a sátán által elénk hozott kínálmányokról gyorsan kiderül, hogy nem valós értékeket takarnak. Ha utánuk kapunk, csak még szegényebbek, még elesettebbek, még inkább elégedetlenek leszünk. Ezt tapasztalta meg Ádám és Éva is már a legelső bűnbeeséskor. A gyümölcs kívánatos volt, csábította őket a tudás megszerzése – de csak azt tudták meg, hogy mezítelenek. Vagyis megtapasztalták a kiszolgáltatottságot, a félelmet, az egymás iránti bizalmatlanságot, az elhagyatottságot, amit addig nem ismertek. A mezítelenség, mint jelkép ezt jelenti. Miután a bűn elkövetésével szakítottak Istennel, átélték, hogy mire és mennyire is képes az ember egyedül, önmagában! Mennyit ér, miután kiszakította gyökereit az isteni táptalajból. Látszólag jónak, élvezetesnek indult – de aztán rosszra fordult, keserű gyümölcsöket termett: mindig ez a kísértésnek való engedés és a bűn forgatókönyve.

      Az evangéliumban ennek éppen a fordítottját látjuk. Ami első látásra nehéznek, szegényesnek, fájdalmasnak tűnik, arról derül ki, hogy jó és helyénvaló. Ha nehezen is, de megharcolunk a megpróbáltatásokkal, megelégszünk a látszólag kevesebbel, akkor abból nagy gazdagság, komoly érték forrásozik. Jézus megkísértése során is a sátán először arra akarja rávenni az Urat, hogy lássa a jelenlegi helyzetét szörnyűségesnek, méltánytalannak. „Nézd, mennyire éhes vagy! Rettenetes ilyen szenvedések közepette élni! Csak egy szavadba kerül, és íme, tele lesz a hasad kenyérrel. Ráadásul még azt is megmutathatod a csodával, hogy te vagy az Isten Fia!” Jézus azonban nem hisz a csábításnak. Neki fontosabb a lelki táplálék, az Isten igéjének élvezete. Aztán az ördög tovább próbálkozik: „Mégis micsoda képtelenség, hogy az üres puszta vesz körül téged, az Isten Fiát! Talán nem az a célod, hogy az emberek figyelmét felhívd önmagadra és a csodás üzenetedre? Akkor ne itt bolyongj az ürességben, hanem menj be a város közepére, állj a templom párkányára! Vesd le magad onnan, lebegj magasan a fejük fölött, és akkor biztosan tömegek fognak figyelni rád, hallgatni téged!” Jézus számára azonban fontosabb az Atya iránti engedelmesség, a szenvedő szolga szerepe, semmint az önjelölt lájk-vadászé. Végül a sátán a hatalom és gazdagság utáni vágyat akarja felkelteni: „Miért kell neked ilyen szegénynek, nincstelennek lenned, mikor tiéd lehetne a Föld minden kincse? Miért kell kiszolgáltatnod magad olyanok kénye-kedvének, akik hozzád képest senkik? Mutasd meg, hogy hatalmasabb vagy náluk, igenis te uralkodsz rajtuk!” Jézus azonban nem elégedetlen a szegénységével, kicsinységével sem, hiszen szabadon vállalta azt magára, az isteni megváltó terv részeként. A kísértések elmúltával pedig lám, angyalok jönnek, és szolgálnak Jézusnak. Maga a Mennyei Atya halmozza el Őt minden jóval az égből, amire csak szüksége van. Ehhez azonban az kellett, hogy elégedjen meg a látszólag rosszabbal, kisebbel, kevesebbel, és ne akarjon magának a bűn elkövetése útján valami többet és jobbat.

Nekünk is érdemes Jézus példáját követnünk a kísértésekkel kapcsolatban! Higgyük el, hogy a keserves helyzetünk fölötti bánkódás, az állandó elégedetlenség és panaszkodás bizony könnyen lehet a bűn előszobája! Ha valaki semmi jót nem képes meglátni a jelen helyzetében, semmi biztatót és reménykeltőt, hanem mindent csak sötét szemüvegen át képes szemlélni, az már bizony jórészt az ördög markában van! Ne dőljünk be annak a hazug mesének, hogy a bűn útján jobbra, többre, szebb dolgokra teszünk szert, hanem tanuljunk az első emberpár bukásából! Ha változtatni akarunk sokszor bizony nehéz helyzetünkön, küzdelmekkel teli életünkön, ezt mindig Istennel összhangban tegyük, ne az Ő akarata, törvényei ellenére!