Nagypéntek – C év



     Iszonyatos polgárháború dúlt az országban. Egykori szomszédok, barátok fordultak egymás ellen, sőt még rokonok, családtagok is kegyetlenül gyilkolták egymást. Véres és pusztító volt a harc. Egyik városban egy férfi megpróbálta megállítani a kegyetlenkedést. Kiállt az éppen ártatlan asszonyokat és gyermekeket lemészárolni készülő fegyveresek elé, és kiáltozni kezdett: „Ne bántsátok őket! Hagyjátok abba! Kérlek, tegyétek le a fegyvert!” A katonák vezetője azonban felkiáltott: „Ez is egy ellenség, egy átkozott áruló, fogjátok csak meg azonnal!” El is fogták, és a statáriális bíróság már másnap kimondta fölötte a halálos ítéletet. Amikor néhány nap múlva kivezették a börtönudvarra, hogy agyonlőjék, a kivégzőosztag parancsnoka szokás szerint megkérdezte: „Mi az utolsó kívánságod?” A férfi mindannyiuk nagy meglepetésére így válaszolt: „Játszani szeretnék még egyszer, utoljára a fuvolámon, mielőtt meghalok.” A tiszt odahozatta a fuvoláját. A börtön udvarát csodálatos, lágy dallamok töltötték be. Ahogyan a halálraítélt játszott, rég áhított béke és nyugalom töltötte el a katonák szívét. A parancsnok megijedt, mert látta, hogy minél tovább játszik a rab, annál nehezebb lesz rajta végrehajtani a halálos ítéletet. Így hát kiadta a tűzparancsot. A szerencsétlen férfi azonnal összeesett és meghalt. Azonban láss csodát, a fuvolaszó tovább zengett a börtönudvaron. A zene nem halkult el, hanem egyre hangosabb, egyre átütőbb lett, s percek múltán hallották a város minden utcájában, minden házában is. A hangszert összetörhetik, de a benne lakó zene tovább él!

     Jézust azért ítélték halálra és feszíttették keresztre ellenségei, mert örökre el akarták hallgattatni őt. Csírájában el akarták taposni a művét. Féltek attól, amit hirdetett, tartottak attól a mozgalomtól, amit elindított. Úgy gondolták, a halálával egyszer s mindenkorra véget ér az, ami elkezdett kibontakozni körülötte. Azonban jócskán elszámították magukat! Jézus kereszthalála nem véget vetett az Ő művének, hanem a legfontosabb állomásává lett, ahonnan a továbblépés még diadalmasabbá, még nagyszerűbbé vált. Elfogatása, elítélése, szenvedése és kegyetlen halála először valóban úgy tűnt, hogy jó megoldás az eltűntetésére. Tanítványai elhagyták, elárulták, szétszóródásuk megkezdődött. A néptömegek elfordultak tőle, vagy legalábbis némán tűrték, hogy így bánjanak vele. Azonban – noha a hangszert összetörték – a zene mégsem hallgatott el! Néhány nap múltán a tanítványok közössége újra együtt volt, és erősebb, elszántabb volt, mint korábban bármikor. Az evangélium szavai, amelyeket Jézus csupán Galileában és Judeában hirdetett, néhány év múlva elterjedtek az egész Római Birodalomban, majd az ismert világ teljességén! A tettek, amelyeket Jézus tette, a szentségek által folytatódnak az emberiség körében mind a mai napig! A dallam zengett-zúgott két évezreden át, ma is szól, és sokak szíve veszi át napjainkban is a ritmust! Nem, nem lehetett elhallgattatni. Az emberi erőszak, hatalmaskodás kevés arra, hogy eltapossa azt, ami isteni, bármennyire győztesnek is látszik fölötte!

    Ne féljünk tehát attól, hogy a gonoszság diadalmaskodni látszik sokszor a jó fölött! Persze, hogy fájdalommal, szenvedéssel jár az igaz úton megmaradni! Krisztussal alá kell szállnia a halálba mindenkinek, aki az Ő tanítását valóban élete vezérlő elvévé teszi meg, és tetteiben azt követi. Mindenképpen bele fog ütközni a gonoszba, amelynek a módszerei semmit sem változtak az évezredek alatt. Mindig el akarja taposni, el akarja némítani azt, ami jó, ami igaz, ami értékes. Azonban nem arathat győzelmet fölötte! Amit ugyanis Jézus nekünk hozott, az Isten Országa, nem rabja a törékeny testnek! Túlszárnyalja az anyagvilág határait. Ha a test összetörik is, a megváltott lélek él tovább. Ha a templomokat lerombolják is, az Ige tovább visszhangzik! Ha egy-egy közösséget szétszórnak is, más helyen újabb születik! Ha mi magunk nem szűnünk meg Jézus tanítása szerint élni, ha belülről nem romboljuk le az Ő országát bennünk, akkor nem kell félnünk a külső eltaposástól! A kereszténység gyengesége ma nem a külső támadások miatt van, hanem sokkal inkább a belső hitetlenség és hiteltelenség miatt! Ha szívvel-lélekkel ragaszkodunk krisztusi hitünkhöz és a belőle fakadó életmódhoz, akkor minden gyilkos szándék ellenére az evangélium nem halkul el soha!