Úrnapja – C év



   Egy híres, jó előadó képességekkel bíró ateista professzor órákon keresztül szónokolt egy kisváros művelődési házának színpadán. Minden lehetséges érvet felsorakoztatva Jézus ellen beszélt, és a beléje vetett hit ellen. Meg akarta győzni hallgatóit a keresztény vallás értelmetlenségéről. A végén feltette a kérdést: „Van valakinek hozzászólása?” A hátsó sorban egy nemrég még alkoholista férfi állt fel, aki nem sok idővel korábban tért meg. Szó nélkül elő vett a szatyrából egy narancsot, és nekiállt meghámozni. A professzor kedvesen megkérdezte: „Nos? Mit akar mondani?” A férfi nagy nyugodtan majszolni kezdte a narancsot, gerezdről gerezdre eszegette. A hallgatók soraiban nevetés hallatszott. Az előadó pedig kezdte elveszíteni a türelmét: „Nos??” – kérdezte most már ingerültebben. A férfi azonban az utolsó falatig megette a narancsot, és csak utána fordult a professzorhoz: „Mondja meg, professzor úr, édes volt-e ez a narancs, vagy savanyú?” „Honnan tudhatnám? Hiszen nem kóstoltam!” – hökkent meg az előadó. „Mondja, akkor hogyan állíthat ilyen dolgokat Jézusról, ha egyszer nem is ismeri Őt?” – kérdezte a férfi. A teremben döbbent csend lett.

     Ha Isten távol maradt volna az embertől, az érthetetlenség, a végtelenség, a megközelíthetetlenség homályába burkolózva, akkor jogos lenne az a gyakran hangoztatott vélemény, hogy „Isten nem is létezik, hiszen nem láthatjuk, nem hallhatjuk Őt! Vagy ha létezik is nem ismerhetjük meg, nem foghatjuk föl, nem tudhatunk semmi biztosat Róla.” Azonban a kereszténység Istene nagyon is közel jött az emberhez: valójában szó szerint „foghatóvá, sőt fogyaszthatóvá tette önmagát” az emberiség számára. A megtestesülésben felvette a mi emberi létünket, hasonlóvá vált hozzánk, azonosította önmagát velünk. Szeretetteli szavai érthetőek, vigasztalóak voltak a korabeli hallgatók számára, és ma is azok. Erőt adnak, utat mutatnak azoknak, akik életük nagy kérdéseire keresik a válaszokat. Tetteit látták, hallották, leírták az Ő követői és tanítványai. Ezek a tettek a szeretet nagy áldozatkészségét követelik meg ugyan tőlünk, de egyáltalán nem lehetetlen utánozni, követni őket. Az emberré lett Krisztusban Isten igenis érthető, fogható képet nyújtott Önmagáról, megismerhetővé, szerethetővé lett. Mielőtt pedig elbúcsúzott ettől a világtól, ránk akarta hagyni Önmagát, méghozzá olyan alakban, olyan formában, ami mindenki számára kézzelfogható, könnyen megérthető. Olyan szimbólumokat választott, amely az emberiség minden korában és kultúrájában ismerős: a kenyér és a bor alapvető tápláléka volt és még ma is az a legtöbb nemzetnek a világon. Sokszor töprengtem azon, miért is ezt a két, annyira egyszerű, annyira mindennapi dolgot választotta Jézus, hogy értünk adott életét, Testét és Vérét megjelenítsék. Nem találtam más választ, mint azt, hogy éppen ezzel akarta kifejezni, mennyire közel akar lenni hozzánk. Ezzel akarta megmutatni, mennyire szükséges számunkra az Ő jelenléte. Sok minden nélkül meg tudunk lenni, de a legalapvetőbb táplálékok és folyadékok nélkül nem! Ha az általunk termelt vagy birtokolt dolgok legnagyobb része hirtelen eltűnne a világból, higgyük el, viszonylag könnyen túl tudnánk tenni magunkat rajtuk. Azonban a kenyér és a bor nem ezek közé tartozik.

     Jézus ennyire fontossá, ennyire nélkülözhetetlenné válik az egyes emberek életében! Kinek ne lenne szüksége arra, Akivé Jézus vált az emberiség számára? Kinek ne lenne szüksége egy szerető útitársra, aki példát mutat, jó tanácsokat ad a mindennapokban? Kinek ne lenne szüksége bűnbocsánatra? Olyan valakire, aki sokadszorra, hetvenszer hétszer is képes irgalmas lenni botlásaink, szeretetlenségeink iránt? Kinek ne lenne szüksége olyan barátra, aki mindent képes föláldozni érte, aki a végtelenségig kitart mellette? Ilyen szerető kapcsolatra mindenkinek szüksége van. Jézus ilyen baráttá, testvérré vált számunkra, a szeretet ilyen állandó jelévé. Az Eucharisztia pedig, Krisztus ma ünnepelt Teste és Vére a kenyérben és a borban ezt a vég nélkül szerető, mindent feláldozó jó barátot jeleníti meg számunkra, Aki ma is velünk van, akihez mindig fordulhatunk. Akarjuk megismerni, megfogni, fogyasztani Őt!