Évközi 17. vasárnap – A év



A vitéz és hatalmas perzsa király, Kürosz az Eufrátesz partján sétálgatott bölcs barátjával, Akkáddal. Békésen beszélgettek, jól érezték magukat a ragyogó napsütésben, élvezték a táj szépségét és egymás társaságát. Kürosz épp a médek leigázása után tért haza, és így beszélt Akkádhoz: „Milyen szép és békés itt minden! Pihentető a fárasztó csata után! Bizony, belefáradtam a hadakozásba, és szükségem van erre a kikapcsolódásra.” „Akkor maradj itt, és örülj mindannak, amivel a békés napok megajándékoznak!” – felelte Akkád. „Nem lehet! Tovább kell növelnem a birodalmamat!” – mondta erre Kürosz. „Hiszen most győzted le a médeket!” „Igen, de ez nem elég! El kell foglalnom Babilont is!” „És azután?” „Azután a görögöket hajtom az uralmam alá!” „Na és utána?” „Utána Róma és egész Itália következik.” „És azután mi lesz?” „Azután majd szépen hazatérek. Békésen sétálgatok veled itt az Eufrátesz partján, az árnyas fák alatt, és bölcs beszélgetéseket folytatunk egymással.” „Na de kedves barátom!” – kiáltott fel Akkád. „Miért nem kezdjük el ezt már most?”
Igen, miért veszítünk el annyi, de annyi szép és értékes dolgot azért, mert valami mást akarunk, valami mást ragadunk meg helyette, ami pedig sokkal kevesebbet ér, ami sokkal kevésbé boldogító? A fogyasztói mentalitás egyik legnagyobb hazugsága, hogy semmit nem veszítesz azzal, ha minél több dolgot akarsz, ha minél többfelé markolsz! Sőt, akkor veszítesz, ha nem ezt teszed! Meg kell ragadni mindent, amit csak eléd varázsol a világ kínálata! Csak hogy ez gyalázatos hazugság! Lehetetlenné teszi, vagy legalábbis nagyon megnehezíti, hogy rátaláljunk az igazi nagy értékekre és valóban magunkénak mondhassuk azokat.
A mai olvasmányban megdöbbentően szép és figyelemreméltó Salamon imádsága, amelyben értelmes szívet, bölcsességet kér Istentől, hogy el tudja dönteni, mi a jó és mi a rossz. Maga az Úr is szívesen veszi és dicséri ezt a kérést, hiszen nem hatalmat, erőt, gazdagságot kér, ami talán sokkal megszokottabb lett volna a korabeli uralkodóktól. Isten azzal jutalmazza ezt a helyes értékrendet, hogy megajándékozza Salamont azzal is, ami után pedig nem kapkod: hatalommal és gazdagsággal. Még inkább világossá válik a mai evangéliumi szakaszban, hogy valójában mi is az a legfőbb kincs, ami nélkül az ember mindenképpen szegény marad: a Mennyek Országa, az élet beteljesülése, az örök boldogság az Istennel való közösségben. Jézus nem hagy kétséget azzal kapcsolatban, hogy az Isten Országáért is tudni kell lemondani! Sőt, talán a legnagyobb, legnehezebb lemondásokat követeli meg az embertől! Azonban arra is rávilágít, hogy az örök boldogság kincsét igazán felismerő ember ezt nem keserű szívvel, panaszkodva teszi, hanem örömmel, lelkesen! Ugyanis nem a veszteség fájdalma tölti el, hanem az igazi érték vonzása, szépségének csodálata. Nem lenne igazi a szerelem, ha a házasságkötéskor a vőlegény vagy a menyasszony azon siránkozna, hogy „miattad milyen sok lányról vagy fiúról le kellett mondanom!” Nem élvezné az utazás szépségét az a turista, aki minden lépésnél azon morfondírozna, hogy miért nem indult valamilyen más irányba!
Milyen fájdalmas, hogy korunk embere épp ezért a legfőbb kincsért, az Isten Országáért hajlandó talán a legkevesebb áldozatra, lemondásra! Nem talál időt az imádságra, az Isten keresésére, a Vele való kapcsolat ápolására. Nem jut el szentmisére … jobb dolga akad, ha Isten ügyében kellene valahol lennie, vagy a keresztény közösség tartana rá igényt. Inkább önmaga körül forog akkor is, ha másokon kellene segítenie. Ráadásul a társadalom harácsoló mentalitása, a rengeteg fogyasztási kínálat minden korábbinál jobban megnehezíti, hogy a valóban lényegesre tudjunk figyelni! Soha ennyiféle dologra nem fordíthatta az ember élete rövidke perceit, mint napjainkban! Soha ennyiféle értékes és értéktelen dologra nem költhette a több-kevesebb pénzecskéjét! Bizony, a korábban élt embereknél a mai embernek sokkal figyelmesebbnek, tudatosabbnak kell lennie a választásaiban. Vagyis hát … inkább kellene! Mert minden ellenkező hazugság ellenére, a perceink bizony nem lettek hosszabbak …. egy rosszul eltelt perc vagy óra nem tér vissza többé! Persze lehet mondani, hogy „de hát az is értékes volt, amire fordítottam ezt a percet, vagy órát! Az is jó, az is kell, amire éppen most adtam ki a pénzem! stb.” Azonban kár lenne azt gondolni, hogy az ember csak akkor követ el bűnt, ha egyértelműen rossz, káros és romboló, amit tesz! Nem. A rossz mindig hiány! „A létezőt megillető tökéletesség hiánya.” (Szent Tamás) A bűn pedig csaknem mindig a „kisebb érték választása a nagyobb helyett”. Vagyis nagyon nem mindegy, hogy az időnket valami értékesebbre fordítjuk, vagy valami értéktelenebbre! Nagyon nem mindegy, hogy a nagyobb jót keressük és tesszük, vagy a kisebbet! Erkölcsi felelősséggel tartozunk ezért. Az Isten Országának elnyerése múlik rajta, ahogyan az evangélium tanítja.
Ráadásul azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ha az ember huzamosabb ideig a kevésbé értékessel, a kevésbé jóval törődik, mindig a rosszabbat választja, az bizony rányomja a bélyegét egész életére! Beáll az élete egy téves vágányra, s abból aztán egyre nehezebben zökken ki! Vajon Kürosz valóban hazatérne békésen beszélgetni a bölcs Akkáddal, miután leigázta Babilont, a görögöket, Rómát? Vajon felhagyna a pénzhajhászással az, aki szerint neki már elég van belőle? Vajon hazajön Nyugatról az, aki szerint van már elég vagyona ahhoz, hogy újra apja-anyja, családja közelében legyen és gondoskodjék róluk? Vajon elkezd a templomba járni az, akinek pl. nyugdíjasként van most már elég ideje rá? Vagy az a diák, akinek a nyári szünetben nem kell épp vasárnap kipihennie az iskola fáradalmait? Vannak ilyenek is … de mind látjuk, tudjuk, hogy ők vannak kevesebben! Az tehát a helyes, ha lehetőleg minél hamarabb felismerjük a legfőbb kincset, az Isten Országát, és még időben igyekszünk lemondani mindarról, ami eltávolít tőle!