Évközi 31. vasárnap – C év



           Egy kisebb csapat béka mászott fölfelé nagy nehézségek közepette egy szinte teljesen függőleges, sima betonfalon. Ez a hosszú, magas fal egy gát támfala volt, amellyel a folyó partját erősítették meg pár héttel korábban, hogy az árvizeket még inkább megakadályozzák. Csakhogy az új támfal igencsak megnehezítette a parton rekedt békák életét: ahhoz, hogy bejussanak a vízbe, meg kellett mászniuk ezt a leküzdhetetlennek tűnő akadályt. Sokan közülük hozzá sem fogtak, eleve reménytelennek tartva a dolgot. Ez a néhány béka azonban úgy gondolta, valahogy csak megbirkózik a feladattal. A fűből kisebb madarak, gyíkok, más mezei állatok sora figyelte a produkciót. „Nem fog menni! Jobb, ha feladjátok! Nektek ez túl magas! Ti csak egyszerű mezei gyalogbékák vagytok! Tán azt hiszitek, repülni tudtok?” Ilyen kiáltások röpködtek minduntalan a hősies kis békacsapat felé. Az ellendrukkerek gúnyos megjegyzései keserűséggel töltötték el a békák szívét. Ők maguk is egyre inkább kilátástalannak látták a fáradságos mászást, és sorra hullottak vissza a földre. Aki visszaesett, bánatosan vartyogott, és nem próbálkozott újra. Végül a legügyesebbek, a legkitartóbbak is lepottyantak, némelyikük már fele úton túlról. Azonban egy béka mégsem adta fel. Csak mászott-mászott, egyre jobban kifulladva, egyre lassabban, de mégis tovább erőlködve. És lássatok csodát, hosszú, gyötrelmes útja végén elérte a fal tetejét, és egy füves lejtőn leereszkedve belecsobbant a folyóba. A túloldalon a madarak, gyíkok, mezei állatkák elképedve kérdezgették: „Hogy volt erre képes? Vajon honnan volt ennyi ereje?” A többi béka megjegyezte: „Van egy nagy előnye velünk szemben!” „Ugyan mi?” – kérdezték az állatok. „Az, hogy teljesen süket!” – felelték a békák.

Nagyon le tud bénítani valakit, ha bekategorizálják, elkönyvelik rosszként, kótyagosként, ügyetlenként, bűnösként stb.  Nem várnak el tőle többet, mást, jobbat, mint amit addig mutatott, vagy ami alapján addig megítélték. Milyen sok gyermekben megrögződik valami rossz magatartás, amivel valaha, valamikor kiváltotta társai figyelmét, s utána nem tud tőle szabadulni, mert mindig csak ezt várják tőle! Milyen sok férfi vagy nő nem tud továbblépni a tanulás terén vagy a munkájában, mert senki nem is kíváncsi tőlük többre, másra, mint amit eddig nyújtottak! Nem kevesen azért süllyednek bele egyre jobban valamilyen szenvedélybetegség gödrébe, mert már elkönyvelték őket elveszettként! Zakeus is egy ilyen negatívan bekategorizált ember volt, akit környezete reménytelenül bűnösnek ítélt. A vámosok feje, a legnagyobb csaló, népnyúzó! A rómaiak kutyája, stb. stb. Mennyire szenvedhetett ettől a szüntelen megbélyegzéstől, aminek ugyan volt alapja, de mégis tiszta szívből más szeretett volna lenni. Olyannyira belekeseredett már a megváltozhatatlannak hitt helyzetébe, hogy nem is mert nyíltan Jézus közelébe menni! Félt attól, hogy félrenyomják, hátralökdösik. Pedig legalább látni szerette volna a Mestert, azt az embert, akiről olyasmit hallhatott, hogy nem veti meg a bűnöst, gyógyítja az ember testét és lelkét egyaránt.

Sokan úgy gondolják, hogy ha valaki igazán vallásos lesz, Isten mellett dönt, főleg ha még az egyházhoz is csatlakozik, akkor az egyfajta „nyájszellemet” vesz magára. Gépiesen teszi, amit mondanak, megszűnik minden kezdeményezőkészsége. Pedig nem így van! A hitelesen vallásos ember nem arról ismerszik meg, hogy egy önálló gondolata, cselekedete sincs, hanem csak az egyház vezetőinek utasítását követivakon. Figyeljük meg, mit vált ki Zakeusból a hitében való megújulás! A megbénult Zakeust éppen a Jézussal való találkozás, az Isteni irgalom megtapasztalása szabadítja meg béklyóitól. Jézus nem kéri tőle azt a jót, amit Zakeus tenni készül! Ezt ő maga dönti el, az örömtől mozgatva. „Vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit megcsaltam, négyszeresen kárpótolom!” A szeretet sokkal találékonyabb és bátrabb, mint a bűn! Isten Lelke kiváló ötleteket tud adni, ha engedjük Általa áttüzesíteni magunkat!

      Figyeljünk arra, hogy ne bénítsuk le embertársainkat azzal, hogy rossz értelemben véve bekategorizáljuk őket! Azzal, hogy nem bízunk abban, hogy jobbak, értékesebbek is tudnak lenni, mint amilyenek eddig voltak! Segítsük őket abban, hogy elvárjuk tőlük azt a szépet és jót, amit valójában ők is várnak maguktól! Ne adjuk fel, ha botladoznak, hanem igyekezzünk segítséget nyújtani nekik a jobb emberré válás rögös útján! Higgyük el, egészen váratlan, elképesztően szép és nagy dolgokra is képesek emberek, ha a szeretet és a bizalom megnyitja a bennük rejlő erőket!

     Másrészt pedig, ha mi érezzük magunkon a bűneink, rossz szokásaink, rossz környezetünk okozta bénultságot, tehetetlenséget, mi is merjünk Jézus közelébe menni, rátekinteni, a szemébe nézni! Bármit gondolnak, mondanak is rólunk az emberek – sokszor jogosan – mi csak bízzunk abban bátran, hogy Jézus más szemmel tekint ránk! Ki akar hívni, ki is tud hívni minket a rossz karmaiból, s Lelke által megadja a jóhoz vezető felismeréseket és a megvalósításához szükséges erőt!