Húsvét V. Vasárnapja – C év



    Egyszer evangelizációs konferenciát szerveztek a Vatikánban, melynek fő kérdése az volt, hogyan lehet a leghatékonyabban eljuttatni a kereszténységet olyan országokba, vidékekre, ahol azt még egyáltalán nem ismerik. Egyesek azt javasolták, hogy nyomtassanak sok-sok Bibliát, s ezeket küldjék el azzal a meghagyással, hogy ingyenesen osztogassák az ott élő embereknek. Mások azt javasolták, hogy egy ilyen korban, mint a miénk, amelyben a televízió és az Internet a legfőbb hírforrás, sokkal hatékonyabb lenne inkább filmeket küldeni Jézus életéről, ismertető DVD-ket az Egyházról, Internetes hittanórákat tartani számukra stb. stb. A legnagyobb tetszést a konferencián azonban egy afrikai kis falu küldöttsége aratta, akiknek a vezetője ezt mondta: „Tudjátok, nálunk még az ország lakóinak nagy része nem keresztény. A mi falunk azonban már nemzedékek óta az. Ha mi azt szeretnénk, hogy a más falvak, városok népe is higgyen Jézusban, akkor azzal kezdjük, hogy odaküldünk közéjük egy-két keresztény családot. Így a saját szemükkel látják az emberek életén, hogy mit is jelent a krisztusi életforma.

    Nem csak most, a Hit Évében, hanem már évek hosszú sora óta téma főleg Európa elvallástalanodó államaiban, így Magyarországon is, hogy hogyan, milyen módszerekkel lehet továbbadni a hitet, megéreztetni az emberekkel a hit értékeit, a vallásos élet pozitívumait. Nagyon sokféle próbálkozás zajlott, zajlik, amelyeknek persze megvan a létjogosultsága. A leglényegesebb elem azonban minden evangelizációs programban, módszerben a szeretet, amelyre Jézus meghívta tanítványait. „Arról tudják majd meg, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” Ugyan mi ebben a furcsa, a figyelemfelkeltő? – kérdezhetnénk. Szeretni mindenki szeret, erre képes az ember hit nélkül, Jézus követése nélkül is. De valóban így van?? Igen, az ember szeretetre teremtetett és képes is szeretni, azonban ez az istenképiségéből, Istenre hangoltságából fakadó legsajátosabb hivatása és képessége. Minél kevésbé alakítja életét Isten képmására, minél kevésbé hangolódik rá az imádságban és lelkületében Istenre, annál kevésbé működik teljesen, egészségesen a szeretetre való képessége. Ugyanis Jézus nem a mai ember sokszor önző, csak nagyon ideiglenes, kitartás és hűség nélküli, áldozatkészségtől mentes szeretetére gondol, amikor erről beszél, hanem a mértéket önmagában jelöli meg: úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek benneteket! Ez pedig már nem a mai „átlagszeretet” szintje! Sőt, valójában soha nem volt képes leutánozni az ember. Megközelíteni azonban igen. Jézus szeretetének legfőbb ismérve az egészen elképesztő megbocsátási készség és odaadás azok iránt is, akik a legkevésbé sem érdemlik meg.

    Ezzel az önfeláldozó, elnéző szeretettel találkozunk a mai evangéliumban is. Jézus arról beszél, hogy „megdicsőül az Emberfia, és Benne megdicsőül az Atya Isten is.”  Nem a feltámadás után mondja ezt, nem is akkor, amikor az emberek királlyá akarják tenni, vagy hozsannáznak körülötte a jeruzsálemi bevonuláskor. Hanem akkor, amikor Júdás elindul elárulni Őt. Amikor gyűlölet, meg nem értés nyilvánul meg vele szemben, amikor a megkínzatását és halálát készítik elő. Hogyan lehetséges dicsőségről beszélni ilyen körülmények között? Úgy, hogy Isten számára a dicsőséget nem az emberi magasztalás, elismerés jelenti, hanem az, hogy a terve, az akarata beteljesül. Márpedig az Ő akarata az, hogy „minden ember üdvözüljön”. A legbűnösebb, a legnyomorultabb is. Jézus nem kezd el panaszkodni Júdásra a többi apostolnak, nem kezd méltatlankodni amiatt, amit tenni készül. Noha a legszörnyűbb hálátlanság, szeretetlenség nyilvánul meg vele szemben Júdás részéről (és persze minden ember részéről különböző mértékben), Jézus mégis arról beszél, hogy itt Isten üdvözítő akarata teljesül. Jézus odaadni készül életét minden emberért, s ezt nem morgolódva és szitkozódva teszi, hanem békésen, már előre megbocsátó szívvel.

      Ha mi is igyekszünk erre a feltétel nélküli, viszonzástól nem függő szeretetre törekedni, amely szenvedni is képes a másik emberért, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ez feltűnést fog kelteni, ráirányítja az emberek figyelmét az életünkre, a felfakasztja sokak szívében és ajkán a kérdést: „Miért?”