Karácsony, ünnepi mise – A év



    Egy fiatalember elbeszélte kamaszkori emlékét: Egy hideg téli délutánon cirkuszjegyért álltunk sorba apámmal. Teltek-múltak a percek, és végül már csak egy család állt előttünk a sorban. Ez a család azonban igazán népes volt: apa, anya és nyolc gyermekük szorongott ott izgatottan. Látszott, hogy nem éppen jómódúak. A gyerekek ruhája olcsó volt, de tiszta.  Egymás kezét fogva lázasan pusmogtak a bohócokról, az elefántokról, az oroszlánszelídítő mutatványáról, s mindarról, amit majd látni fognak ma este. Egyikük sem lehetett idősebb 12 évesnél. Nyüzsgő, egymás szavába vágó beszélgetésük világosan mutatta, hogy soha nem voltak még korábban cirkuszban. Életük élménye lesz ez a mostani előadás. Az édesapjuk büszkén nézett végig rajtuk, míg feleségébe karolva egyre közelebb araszoltak a pénztárhoz. Amikor végre odaértek, az édesapa így szólt a pénztárosnőhöz: „nyolc gyermek- és két felnőtt jegyet szeretnék kérni, hogy az egész családommal együtt részt vehessünk a cirkuszi műsoron.” Felesége úgy nézett fel a férfira, mint valami hős lovagra. Azonban amikor a pénztárosnő közölte a jegyek árát, az asszony elengedte a férje karját és szomorúan lehajtotta a fejét. A férfi zsebbe nyúló keze pedig félúton megállt, arcára kiült a döbbenet. Nem, nem volt annyi pénzük, hogy kifizethette volna. A gyerekek a nagy élmény örömteli várásában észre sem vették, hogy valami gixer lehet. Mi azonban láttuk: apám is és én is. Láttuk a házaspár egymásra vetett kétségbeesett pillantásaiból, hogy nem tudják, hogyan is mondják meg a gyerekeiknek: a nagy élményből nem lesz semmi! Abban a pillanatban apám a zsebébe nyúlt, elővett egy húszezrest, és diszkréten a földre ejtette. Majd lehajolt, felemelte és a férfi felé nyújtotta: „Ne haragudjon uram, ez a pénz az imént az ön zsebéből esett ki.” A férfi megigézetten bámult apámra: nagyon is jól tudta, hogy mi a helyzet. Eszébe sem jutott volna soha kérni, de az önként felajánlott adományt szorongatott helyzetében elfogadta. Mindkét kezével megragadta apám kezét, megrázta, majd elvette a húszezrest és halkan csak ennyit szólt: „Hálásan köszönöm! El sem tudja képzelni, mennyit jelent ez nekünk!” Apám és én elköszöntünk, és hátat fordítva indultunk az autóhoz. Mi sem voltunk annyira gazdagok, hogy ezek után még a saját jegyeinket is kifizessük, így hát hazamentünk. Aznap számunkra elmaradt a cirkusz, de mégsem éreztük úgy, hogy bármiről is lemaradtunk volna.

      „Az Ige testté lett, és közöttünk élt.”

  • Az Ige – Logosz – az örök isteni bölcsesség, az értelem, ami megnyilvánul a létezőkben.
  • Az Ige először a teremtésben lesz testté, amikor Isten megteremti a semmiből a létezőket, saját örök gondolatai, tervei szerint.
  • Azután a bűn lerombolja, elrútítja a teremtmények szépségét, főképp az emberét. A Diabolosz (Sátán), a „szétdobáló” megrontja a világ rendjét.
  • Ezért bekövetkezik az Ige újabb megtestesülése, az, amit karácsonykor ünneplünk: Isten emberré lesz a Fiúban, hogy visszaállítsa a megváltás által az isteni szépséget, rendet.
  • A Fiú azonban visszatért az Atya Országába. Azóta az Ige a Titokzatos Test tagjaiban, az Egyház tagjaiban lehet testté: ők élhetik meg, mi élhetjük meg az evangélium szavait, mi követhetjük Jézus tetteit, válthatjuk tettekre tanítását. Az Ige testté lesz, konkrét cselekedetekben nyilvánul meg mindig, amikor egy keresztény Jézus tanítását követve szereti testvéreit, jót cselekszik velük, áldozatot hoz értük.
  • Az emberré lett Jézus emberi szavait, tetteit minden kor minden kereszténye követheti, így az Ige általunk is megtestesülhet, meg kell, hogy testesüljön, csakúgy, mint a példában szereplő édesapa által.