Évközi 31. vasárnap – A év



      Egy közelben lakó házaspár aggódó arccal kereste fel Mahatma Gandhit, az indiai nemzet nagy bölcsét. „Segíts nekünk!” – kérték tőle. „A kisfiunk rengeteg édességet eszik. Nem tudjuk lebeszélni róla. Ha mi nem adunk neki, kéreget a szomszédoktól, rokonoktól. Már teljesen elromlanak a fogai, és vészesen hízni is kezdett. Talán te tudsz hatni rá, tudsz olyat mondani neki, amitől megváltozik.” Gandhi így válaszolt. „Adjátok meg a címeteket, s rövid időn belül felkereslek benneteket és a fiatokat.” A szülők hazasiettek, s minden percben várták a nagy bölcset. Ő azonban nem jött aznap, nem jött másnap sem. A házaspár egyre türelmetlenebb és csalódottabb lett. Végül három nap múlva megjelent Gandhi. Leült a kisfiú mellé, a szemébe nézett, és így szólt hozzá: „Ne egyél több édességet!” Majd, mint aki jól végezte dolgát, felkelt és indulni készült. „Csak ennyi? Ennyit tudsz mondani neki?” – háborogtak a szülők. „Hát azt hiszed, mi már nem hajtogattuk ugyanezt ezerszer! Semmi foganatja nem lett. Ha te is csak ennyit tudsz mondani, akkor miért készülődtél erre három napig? Nem mondhattad volna el ugyanezt ugyanígy három nappal ezelőtt is?” „Nem.” – felelte Gandhi. „Három nappal ezelőtt ugyanis még én is sok édességet ettem.”

   A nevelés folyamata, a mások vezetésére hivatottak tevékenysége sokszor a hitelesség hiányán bukik meg. Rendkívül fontos, hogy az ember maga is komolyan gondolja és minden erőfeszítésével tenni, megélni próbálja azt, amit másokon számon kér. Akár szülőként, akár tanárként, papként, de még egyszerű barátként vagy munkatársként is. Hitelesnek lenni nem jelenti, nem jelentheti azt, hogy valaki mindent tökéletesen meg tud valósítani értékrendjéből, hiszen gyengeségeink megakadályoznak ebben. Azonban azt mindenképpen jelentenie kell, hogy bensőleg azonosulunk a másokon is számon kért értékekkel, igyekszünk azokat mind teljesebben megvalósítani. Amikor pedig nem sikerül, azt hibaként, bűnként ismerjük el, és föl nem adva újrakezdünk, tovább próbálkozunk!

     A mai olvasmányok elsősorban Isten emberein kérik számon a hitelességet, az önmagukhoz és másokhoz való őszinteséget. Izrael papjain, valamint a farizeusokon és írástudókon. Természetesen szólnak ezek a kemény isteni igék minden kor küldötteihez, a krisztusi papsághoz, a lelkipásztorokhoz, minden apostoli hivatást betöltő keresztényhez is. Isten embereként a hitelesség egyrészt azt követeli meg, hogy valóban Isten üzenetét közvetítsük, az Ő tanítását csorbítatlanul hirdessük. Ne az emberek kénye-kedve szerint csavargassuk ki azt, csak olyasmivel „csiklandozva” a fülüket, amit jólesik hallaniuk. Ezt a hamis magatartást kéri számon Malakiás próféta az olvasmányban az ószövetségi papságtól.

     Másrészt pedig azt is jelenti a hitelesség, hogy amit másokon számon kérünk, azt magunk is igyekszünk mind teljesebben megvalósítani. Sőt, nemcsak mi magunk törekszünk megtartani az isteni törvényeket, hanem még embertársainknak is segítünk hordozni azok terhét. Hogyan tudjuk ezt megtenni? A példaadás mellett azzal is, hogy nem bírálgatjuk őket, nem ítéljük el bukásaikért, hanem biztatjuk őket a jóra. Közösséget vállalunk velük a mindennapi élet küzdelmeiben. Szeretetünkkel, önzetlen segítőkészségünkkel olyan valakivé leszünk számukra, akinek odafigyelnek a szavára és példájára.

      Végül szükséges azt is megértenünk, hogy napjaink Istennel szemben közömbös világában a keresztény értékrend megtartása sokak számára nehézségekbe ütközik. Komoly ellenszélben kell előre haladni. Ezért azok számára, akik mások vezetésére, nevelésére hivatottak, még egy komoly feladat adódik: ami nehéznek, tehernek tűnik, annak mindig mutassuk meg a miértjét! A törvények megtartásának pozitívumait emeljük ki! Ne elsősorban a tiltás, hanem a vonzás érvényesüljön! Ne arról beszéljünk, hogy mire kell nemet mondanunk, hanem arról, hogy mire, kire mondunk igent! Ne arról beszéljünk elsősorban, hogy mit kell megvonnunk magunktól, hanem arról, hogy kivé akarunk lenni, milyen emberi ideált álmodott meg rólunk az Isten, és hogy valójában mi is ilyenek akarunk lenni!