Krisztus Király vasárnapja – A év



   A bölcs rabbihoz beszélgetni ment egy ember. Ezt kérdezte tőle: „Miért van az, hogy ha valakitől segítséget kérek, akkor általában a szegények hallgatnak meg, ők próbálnak valami megoldást nyújtani, vagy legalábbis vigasztalni és reményt adni. Ha viszont a gazdagok felé fordulok, ők legtöbbször oda se figyelnek, meg sem hallgatnak, nemhogy még segítenének!” A rabbi odavezette az embert az ablakhoz, és megkérdezte tőle: „Mit látsz, ha kinézel az ablakon?” „Látom az embereket, amint sétálnak, vagy épp rohannak valahová. Látom a fákat, a lehulló faleveleket. Látom a szemben lévő kirakatokat, a hirdetőtáblákat, látok egy fiatal anyukát, amint rámosolyog a babakocsiban alvó gyermekére.” – hangzott a válasz. A rabbi most a tükör elé vezette vendégét, és megkérdezte tőle: „És most mit látsz?” „Ugyan mit látnék? Hiszen ez egy tükör! Természetesen magamat látom.” A rabbi elmosolyodott. „A tükör is ugyanúgy üvegből van, mint az ablak. És lám, elég egy kis ezüstöt kenni rá, és az ember máris csak saját magát látja benne.”

     Mennyire szokatlan valakitől, akit királynak tartanak, és önmagát is királyként tartja számon, hogy nem elsősorban és kizárólag a saját érdekeit, hasznát, érvényesülését nézi! Minél magasabban van valaki, minél több hatalom és gazdagság összpontosul a kezében, annál könnyebben hiheti azt, hogy a világ csakis őkörülötte forog. Az ő szempontjai egyben mindenki szempontjai, az ő nézetei minden egyéb vélemény fölött állnak, mindenkinek az ő céljait kell szolgálnia. Jézus, aki valóban az egész világmindenség abszolút és örökös Ura és királya, mégsem esik bele ebbe a csapdába. Jézus – ahogyan az a mai evangélium példabeszédéből kitűnik – éppen „alattvalóival”, közülük is a legkisebbekkel azonosul. Nem különíti el érdekeiket az Ő érdekeitől, életüket a saját életétől, hanem mély sorsközösséget vállal velük, velünk. Ő nem „fölöttünk”, hanem „értünk” király. Nem erőszakkal, zsarnoksággal uralkodni akar, hanem valóban népe javát szolgálni. Ami pedig a végképp furcsa a mai evangéliumban – legalábbis az emberi hatalmasságok oldaláról nézve –, az az, hogy ezt a szolidaritást, együttérzést kéri számon másoktól is, ez alapján ítéli meg azokat, akik uralma alá, irányítása alá tartoznak. Ő, a világmindenség királya nem az alapján tartja meg a végső számonkérést, hogy őhozzá személyesen mennyire voltak lojálisak az „alattvalók”. Nem azt kérdezi, hogy őt magát milyen hűséggel szolgálták, mennyire keresték és gyarapították az ő hasznát, milyen odafigyeléssel teljesítették az ő parancsait. Pedig valljuk be, az emberi hatalmasságok, vezetők, főnökök alapvetően ez alapján ítélik meg legtöbbször beosztottjaikat. Milyen furcsán is venné ki magát, ha a „főnök” azt kérdezné egy-egy ellenőrzés során, hogy mennyire segítetted a munkatársaidat, kedves voltál-e velük, megosztottad-e velük a javaidat, elmentél-e őket meglátogatni, ha betegek voltak stb. És lám, Jézus mégis ezt teszi! Nem önmagáról beszél, hanem az emberek, a teremtmények iránti szeretet konkrét tetteiről. Helyesebben önmagáról úgy, mint aki teljes egészében azonosul az elesett, szegény, rászoruló emberekkel. Amit nekik, értük teszünk, azt Jézusnak, Jézusért tesszük. Látszik, hogy mennyire meglepő ez az ítélkezés, a számonkérésnek ez a formája mind azoknak, akik az áldottak közé kerülnek, mind azoknak, akik az átkozottak sorsára jutnak. Mindkét csoport ezt kérdezi, mert szinte nem hisz a fülének: „Mikor láttunk téged éhesen, szomjasan, ruhátlanul, betegen vagy börtönben?” Hiszen mi figyeltünk rád, mi a te érdekeidet tartottuk szem előtt! Mi nem szegtük meg a te parancsaidat, stb. stb., de ilyen helyzetben nem találkoztunk veled! Igen ám, csakhogy aki Jézust akarja szolgálni, annak az Ő szolgálatában kell részt vennie. Aki Jézusért él, annak az Ő életét kell élnie. Márpedig Jézus szolgálata a bűnösök, szenvedők, elesettek, vagyis a legkisebbek üdvözítése, felemelése. Jézus élete pedig nem más, mint az értük hozott áldozat, önfelajánlás. Mennyivel könnyebb volna egy olyan királyt, egy olyan Istent szolgálni, aki pusztán önös érdekei nyomán mozog! Akit elég körülugrálni, dícsérgetni, ajándékokkal elhalmozni! Na de ha ő minden emberrel azonosítja magát!! Még azokkal is, akik nekünk unszimpatikusak, akiktől semmi jót nem várhatunk!! Hát így már lényegesen nehezebb. Pedig az Utolsó Ítélet bizony mégiscsak ez alapján történik meg.