Advent III. Vasárnapja – B év



       A Sátán összehívta a pokol reklám és propaganda osztályának gonosz és körmönfont ördögeit, hogy megtanácskozzák, hogyan lehetne még hatékonyabbá tenni a kísértés és elkárhoztatás munkáját. Mivel lehetne még több ember pokolra kerülését elérni? Az egyik ördög ezt tanácsolta: „Mondjuk nekik azt, hogy nincs Isten!” „Ugyan!” – válaszolta a Sátán. „Ez egy elcsépelt és gyatra módszer. Az emberek nagy többsége úgyis tudja, hogy van Isten.” „Akkor talán mondjuk nekik azt, hogy bármi rosszat is tesznek, ne aggódjanak, a tetteiknek úgysem lesz semmi következménye.” – javasolta egy másik ördög. „Nem jó, ezzel gyorsan lebukunk!” – replikázott a harmadik. „Hamarosan ráébrednek, hogy a tetteik bizony nem maradnak következmények nélkül.” Végül egy öreg, ravasz kísértő emelkedett szólásra. „Hitessük el velük, hogy még bőven van idejük a megtérésre, a jóra! Nem kell kapkodniuk, ráérnek később is az Istenhez való fordulással! Nem kell azt úgy elsietni, hiszen még oly hosszú az élet!” „Na ez már jó ötlet!” – csettintett elégedetten a Sátán. „Ezt fogjuk tenni!”

     Az igazi emberi öröm forrása a Szentlélek. Az öröm lényege ugyanis a szeretet megtapasztalása, a végtelen örömé pedig a végtelen isteni szeretet áramlásába való belépés. Jézus azért jött el a Földre, hogy ezt az örömet, ezt az evangéliumot hirdesse és kézzelfoghatóvá tegye. „Az én örömöm legyen tibennetek, és örömötök ezzel teljes legyen!” Ő maga is a Szentlélek által tapasztalja meg az öröm teljességét: „Jézus felujjongott a Szentlélekben.” Amikor pedig visszatért az Atya Országába, nem akart minket magunkra hagyni, megfosztva az Istenben való örvendezés ajándékától. „Nem hagylak árván titeket, elküldöm a Vigasztalót.” Azóta a hiteles emberi öröm valamiképpen mindig kapcsolódik a Lélek ajándékaihoz. Az igazi örömben ugyanis mindig ott van a jóért való lelkesedés, a szeretetben való élet. Isten életébe való belépés a szeretet által.

   Azonban az ember megfoszthatja magát ettől az örvendezéstől. Nem hiába figyelmeztet Szent Pál apostol a mai szentleckében: „A Lelket ki ne oltsátok!” Aki a Lelket kioltja, az igazi örömet oltja ki.

    A Lélek kioltásának sokféle módja van. Önmagunkban is, másokban is ki lehet oltani. Lényege a kevesebbe való belenyugvás, a rosszabbal való megalkuvás. Ha az ember sokáig folytatja ezt a „stratégiát”, végül a kétségbeesésig is el lehet jutni. Az pedig maga a pokol.

  A Lélek kioltásának egyik módja a jó halogatása: van még időm, van még időd megváltozni, megtérni! Végül az életünk annyira beáll egy helytelen pályára, hogy abból kitérni vagy onnan visszafordulni szinte lehetetlenség lesz.

   A Lélek kioltásának másik módja az állandó panaszkodás, a rosszra való elsődleges odafigyelés. Velem semmi jó nem történik, én nem vagyok képes semmi jóra. Vagy éppen a másik emberről nem tudom elképzelni, hogy bármi jóra is képes lehet, s ennek hangot is adok.

A panaszkodás, a szkepticizmus másokban is gyilkolja a Lelket. „Nincs erre szükség! Úgysem fog semmi változni! Nem érdemli meg! Nem tudod megváltoztatni! Úgysem tudod megcsinálni!” stb. stb.

    A Lélek kioltásának egyik módja az is, ha nem segítünk valakit jó elhatározásainak megtartásában, inkább belevisszük a rosszba.

   Hányszor és hányszor látunk erre keserves, fájdalmas példákat: megalkudni a kevesebbel: Együtt is lehetne a család, de hát érthető, hogy inkább külföldre megy, mennek dolgozni. Végülis itt nem lehet megélni! Össze is házasodhatnánk, házasodhatnának – de hát végülis ma majdnem mindenki élettársi kapcsolatban él. Igen, vállalhatnának testvérkét az egy szem gyermekük mellé – de hát igen, miből is tartanák el. Az ember valahol érzi a többre, jobbra való vágyakozást, de nem mer hinni benne, nem mer belevágni és másokat is lebeszél. Ez a Lélek kioltása.

    A próféták és Keresztelő János ennek éppen az ellenkezőjét teszik. Biztatnak, lelkesítenek a többre, a szebbre, és közben figyelmeztetnek a bármikor bekövetkező számadásra.

Advent nemcsak az első eljövetel emléke, hanem a második eljövetelre való várakozás tudatosítása is. A tetteinknek van következménye, és ezért bármikor számadásra szólíthatnak Isten elé. Merjünk hinni és élni az igazi, teljes örömben!