Egyházközségi Majális


Ugrás az esemény hivatalos oldalára



A Szentlélek puszta fogyasztóból ajándékozóvá tesz

Nem elég „fogyasztói keresztény”-nek lenni. Amíg valaki csak kapni akar Istentől, az egyház közösségeitől vagy intézményeitől, addig nem fog igazán mélyen sem Istenhez, sem az egyházhoz tartozni. A Pünkösd, a Szentlélek eljövetele tevékenységre, ajándékozásra, önfeláldozásra képesíti az apostolokat, akik mindaddig elsősorban csak kaptak Jézustól. A Lélek ösztönzésére aktívan, szolgálatkészen cselekedni kezdenek: hirdetik az evangéliumot, betegeket gyógyítanak, közösséget építenek. A Szentlélek ugyanezt a hatást tudja elérni, és kell is, hogy elérje korunk Krisztus-követőiben! Legyünk áldozatkészebbek, ajándékozóbbak, tegyünk többet és rendszeresebben embertársaink üdvösségéért! A lanyha, tehetetlen keresztények nagy száma a mai egyház egyik legnagyobb betegsége!

Ezek a gondolatok hangzottak el a Kiskunhalas – Alsóvárosi Főplébánia híveinek idei Pünkösdhétfői Majálisát megnyitó szentmisén. Istennek hála elmondható, hogy ennek az egyházközségnek a tagjai között sok a tevékeny, áldozatkész személy. Ezt mutatja a már évtizedek óta töretlenül megszervezett majális is, amelynek sikeréhez sok-sok ember együttműködésére, ötleteire, kétkezi vagy szellemi munkájára van szükség. Idén is több, mint kétszázan jöttek el és kapcsolódtak bele a nap színes eseménysorába. A kulturális programok, sportrendezvények, a kicsiknek és nagyoknak egyaránt megszervezett játékok, a finom bográcsos ételek mind-mind sikert arattak. A fő szervező Baranyi László Kolping Család mellett a plébánia képviselőtestületének tagjai, a hitoktatók, fiatalok is kitettek magukért. Isten adjon minél több élő, vidám és a Lélekben tevékeny plébániát egyházmegyénknek és az egész magyar Egyháznak!

Dr. Finta József

 

Az eseményről a képek a plébánia Facebook oldalán tekinthetők meg a fenti linkre kattintva.